Minden, amit tudni érdemes a klasszikusról!A Taxisofőr egy rendkívül személyes történet, ugyanis Paul Schrader forgatókönyvíró részben a saját élete alapján alkotta meg a forgatókönyvet és Travis alakját. Schrader élete a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején került válságba, ugyanis amellett, hogy tüntetőleg otthagyta a filmkritikusi munkáját, még a házassága is zátonyra futott, majd kis idővel később az új barátnőjével is szakítottak. Az alkotónak se pénze, se lakhelye nem volt, így leginkább a kocsijában élt, és a volt párjától könyörögte ki, hogy annak lakásában maradhasson néhány hónapig, amíg a nő nincs otthon.

Az ifjú Schrader kénytelen volt ételfutárként dolgozni Los Angelesben, ezért sokszor ült a volán mögött. Emellett álmatlanság is kínozta, amit akárcsak Travis, ő is pornómozikban és bárokban próbált kezelni.

Schrader testi és lelki szinten is önpusztító életmódjának eredménye az lett, hogy gyomorfekéllyel kórházba került. Az alkotó ott döbbent rá, hogy tulajdonképpen hetek óta nem beszélt senkivel, és sok idő után az ápolónők és a kórházi személyzet voltak az elsők, akikkel beszélgetett.

Schrader ekkor döbbent rá, hogy ha nem ír Travisről, akkor ő fog azzá az emberré válni, ha nem vált máris azzá. Ugyancsak a kórházban találta ki azt is, hogy a taxi kiváló metaforája a magánynak, hiszen az egyfajta „fémkoporsó”, ami elzárja a sofőrt a nyüzsgő várostól, amin naponta többször áthajt.

Az alkotó tehát fogta magát, és szinte egy ültő helyében kiírta magából a traumáit, aminek eredménye egy 60-80 oldalas forgatókönyv lett, majd két hét múlva megírta ennek a második változatát, ami 100 oldalas lett. A történetet ugyanakkor New Yorkba helyezte, mivel a taxizásnak ott van igazi kultúrája.

Az elkészült forgatókönyvet Schrader először a filmes ismerősének mutatta meg. A történetet végül 1000 dollárért megvette Michael Phillips, és partnere. Ezután rendezőt kellett találni a filmhez, aminek direktori székét végül az Aljas utcákkal bizonyító Martin Scorsese foglalta el, majd az is egyértelmű vált, hogy a Taxisofőr antihősét csak az Aljas utcák másodfőszereplője, Robert De Niro formálhatja meg a legjobban.

Mivel a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, tehát Hollywood csődje, majd megújulása idején, a nagy stúdiók örömmel fogadták a fiatal tehetségeket, ezért Michael és Julia Phillips úgy döntött, hogy a Columbia Picturest keresik meg a Taxisofőrrel. A stúdió vezetősége rábólintott a projektre, ami részben a producerek korábbi sikerfilmjének, A nagy balhénak, részben Scorsese és De Niro személyének köszönhető.

Bár a forgatás eredetileg 1974 júniusában kezdődött volna, mégis a stúdió- és a rendezőkeresési bonyodalmak miatt minden jelölt belekezdett egy másik munkájába, így meg kellett várni azok befejezését.

A munkálatok végül 1975 júniusában kezdődhettek el, méghozzá extrém alacsony költségvetéssel, 40 napos határidővel. Ez azt is jelentette, hogy a stáb rendkívül alacsony fizetésért dolgozott, ám ez nem akadályozta meg például Robert De Nirót abban, hogy teljes beleéléssel alakítsa Travist.

Miután a film elkészült, jött a megdöbbentő hír, hogy a véres leszámolás miatt az MPAA X-kategóriába, tehát kizárólag 17 éven felülieknek szánt kategóriába akarja sorolni a Taxisofőrt. Ebbe a Columbia, ami egyébként sem hitt abban, hogy a film siker lesz, nem akart belemenni.

Eleinte egyértelmű volt, hogy a lövöldözés jelenetet meg kell vágni, vagy teljesen ki kell hagyni az alkotásból, de erről Scorsese hallani sem akart. A megoldást végül az lett, hogy az utómunkálatok során kifakították a vért, amivel a stúdió mellett a rendező is elégedett lett, mert ez még illik is a lázálomszerű leszámoláshoz.

Végül a Taxisofőr az X-nél egy fokkal enyhébb, R-kategóriát kapta, majd 1976. február 8-án sor került a premierre a New York-i Coronet Theaterben. A Taxisofőr már az első héten 68.000 dollárt, összességében pedig 28,8M$-t (mai árfolyamon kb. 118M$) kaszált, ami hihetetlenül szép szám az 1,9M$-os költségvetéshez képest. Az alkotók szerint a siker leginkább annak köszönhető, hogy Travis Bickle történetében sokan a sajátjukra ismertek, és rengetegen átérezték át azt a magányt, frusztrációt, amit a főhős Vietnam és Watergate után élt át New Yorkban.

A Taxisofőr ugyan kapott négy Oscar-jelölést, mégis ez a film lett az 1977-es gála nagy vesztese, ugyanis egyik jelölést sem sikerült díjra váltania. Cannes-ban viszont a Taxisofőr kapta meg a nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát.

(Forrás: hu.ign.com)