Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Mérleg: A közelgő nyár miatt egyre inkább azzal foglalkozol, hogy kitaláld, hogyan tölthetnél minél több időt a barátaiddal. A közös program lehet koncert, kávézás, vagy bármi más, mert az a legfontosabb szempont, hogy együtt legyetek, ráadásul a legjobb barátaiddal minden élvezetes, amit közösen csináltok.

2024 nyarán egészen olcsó kikapcsolódási lehetőségeket is találhatsz. Mivel szeretsz másokon segíteni, ezért bátran beszélj át mindent a barátaiddal. Emellett ne feledd, hogy felnőttként is viselkedhettek kicsit gyerekként, például építsetek homokvárat, labdázzatok a strandon.

Mint mindenki, úgy te is tudod, hogy a barátaiddal és a szeretteiddel töltött idő a legértékesebb. Élvezd ki 2024 nyarának minden percét, erősítsd az emberi kapcsolataidat és örökítsd meg a legszebb pillanatokat, hogy örök élmény maradhasson! A nyáron kialakított kapcsolatokat ápold, mert soha nem tudhatod, hogy melyikből lesz később erős barátság!

Skorpió: 2024 nyarán a levegőben érezhető életerő lehetővé fogja tenni, hogy kibontakoztasd a benned lakozó kreativitást. Kifejezetten érzékeny művész vagy, a következő hónapokban pedig felszínre törhetnek a művészi képességeid.

Abban az esetben, ha egyelőre nem vagy jártas egyik művészeti ágban sem, akkor próbáld ki magad a festészetben, rajzolj, készíts akvarelleket, szobrászkodj, írj, zenélj, filmezz, fotózz, vagy keress bármilyen más művészeti ágat, mert a cél az, hogy megtaláld azt a művészetet, amihez van affinitásod, mert abban kamatoztathatod a képességeidet.

Legyen bármilyen művészetről szó, az biztos, hogy a cél az, hogy jól érezd magad benne. 2024 nyarán bátran engedd ki magadból a kreativitást, mert te magad is rá fogsz csodálkozni arra, amire képes leszel.

Nyilas: 2024 nyarán se felejtsd el, hogy ebben az évszakban ellazulhatsz, élményeket gyűjthetsz, tehát nem szabad átaludnod! Az előttetek álló hónapokban próbáljatok minél többet szórakozni a barátaiddal!

Nyugodtan menj el azokra a nyári fesztiválokra, amelyeket érdekesnek találsz, érezd át a nyár pezsgő életét, kapj fel valami csinos ruhát és menj ki a nyári éjszakába! Emellett hallgasd meg élőben a kedvenc zenekaraidat, tapsolj és táncolj a naplementében.

2024 nyara a Bikáknak a buliról és a flörtölésről fog szólni, úgyhogy lazulj el, és szórakozzatok spontán a barátaiddal, akikkel főzzetek együtt, rendezzetek kerti partit, vagy fürdőzzetek éjszaka! Az idei nyáron tombolj, mint egy lázadó kamasz, ismerkedj, mert életed párját is megismerheted. Vesd bele magad a nyári kalandokba és gyűjts új élményeket!

Bak: 2024 nyarán a folyamatos bulik, flörtök mellett megtalálhatod a szerelmet. Engedd meg magadnak azt, hogy befogadj minden újat, nyisd ki a szíved, hogy tényleg megérkezhessen hozzád az életed szerelme!

Nem kizárt, hogy eleinte csak flörtölni fogsz, ám idővel másképpen fogsz ismerkedni. Ne lepjen meg, ha elveszíted a fejed, mert a nyár a szenvedélyről, a kémiáról szól, mindennek pedig hatalmas szerelem lehet a vége.

Ha már foglalt vagy, akkor jó néhány változásra számíthatsz 2024 nyarán. Valószínűleg ezek közül lesz, amit nem érzel majd könnyűnek, az sem elképzelhetetlen, hogy egy harmadik lép be az életedbe.

Legyen szó régi vagy új kapcsolatról, neked mindenképpen alaposan át kell gondolnod a döntéseidet! Ez az érzés szólhat csak a nyárra, de lehetséges, hogy hosszabbra nyúlik. A legfontosabb, hogy szeresd és tiszteld saját magadat, mert a világon te vagy az egyetlen ember, akire tényleg számíthatsz! Először saját magadat kell szeretned, mindenki más csak ezt követően jöhet!

Vízöntő: Az év többi évszakában nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy lazíts, de nyáron megteheted, hogy kicsit pihenj és kimenj a vízpartra, de persze figyelj fényvédőkrémek használatára, megfelelő folyadékbevitelre, zöldség és gyümölcs fogyasztásra!

2024 nyarán fogj egy könyvet, magazint, fülhallgatót és feküdj ki a partra, majd frissítsd fel magad a vízben, ússz egy nagyot, strandröplabdázz, próbáld ki a vízi sportokat, építs homokvárat, ismerkedj, tehát keverd megfelelően az aktív és passzív időtöltést!

Halak: Imádsz strandolni, a vízben lubickolni, sportolni, mesés tengerparton sütkérezni. Ha esetleg 2024 nyarán nem jutsz el a tengerpartra, akkor keress olcsó alternatívát, például kirándulj el egy közeli tóhoz a barátaiddal vagy a családoddal, mert így is lazíthatsz, kikapcsolódhatsz.

A barátaiddal vegyetek fényvédőkrémet, kényelmes gyékényt, esetleg törölközőt, keress valami olvasnivalót és menjetek ki a partra, vagy a medencéhez, mert 2024 nyarán ez lesz a legideálisabb környezet a számodra. Élvezd ki a nyarat, ahogy csak tudod!

(Forrás: noiportal.hu)