Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Ízléstelennek nevezték az Óz, a csodák csodáját

Tetszik a cikk?

Ma már klasszikus filmek, amelyeket lehúzott a kritika a saját korukban.Óz, a csodák csodája (The Wizard of Oz, 1939): Napjainkban mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája című filmet, amit rengetegen szeretnek, ám ugyanez nem volt elmondható a premier idejéről, ugyanis a saját korában nemigen nyerte el a kritikusok tetszését.

Russell Maloney, a The New Yorker kritikusa szerint az Óz, a csodák csodájából hiányzik a képzelőerő, a jó ízlés és az őszinteség. Bár előfordultak pozitív vélemények, mégis a többség szívét nem érintette meg a film, amiben szerintük a 16 éves Judy Garland túl idős volt Dorothy szerepére, a látványvilág pedig technikailag figyelemreméltó, de ugyanakkor ízléstelen.

A vadász éjszakája (The Night of the Hunter, 1955): A Charles Laughton által rendezett bűnügyi thriller Davis Grobb regénye alapján készült, és arról szól, hogy egy magát papnak kiadó gyilkos el akarja csábítani a halott lakótársa özvegyét, hogy kihúzzon belőle 10 000 dollárt.

A kritikusok egyöntetűen lehúzták A vadász éjszakáját, ami esetében kifogásolták a túlságosan kilátástalan hangulatot, az abban a korban kegyetlen erőszakot, a bizarr képi világot, a szürreális elemeket, de főleg azon akadtak ki, hogy a történet alaposan eltért a film alapját adó regénytől. Laughton annyira elkeseredett a negatív kritikáktól, hogy soha többé nem rendezett filmet.

Habár a saját korában a kritika lehúzta A vadász éjszakáját, azt ma már a filmtörténelem egyik legjobb alkotásának tartják, és a legtöbb egyetem filmelmélet óráin tanítják, elemzik.

A ragyogás (The Shining, 1980): A mai napig példátlan szintű negatív visszhangot váltott ki a bemutatás évében, 1980-ban Stephen King nagy sikerű regényének adaptációja, A ragyogás. A filmmel kapcsolatban nagy elvárásai voltak mind a könyvrajongóknak, mind a Kubrick-rajongóknak, ám a moziból mindenki keserű szájízzel távozott.

A rendező első hibája az volt, hogy a regényt csak kiindulópontnak tekintette, és nem akarta azt szóról szóra visszaadni a filmben, ezért a végeredmény egy sokkal szürreálisabb, betegebb, kevésbé direkt pszicho-thriller, ami sokkal rémisztőbbnek ítéli a lélek legmélyebb rétegeiben rejlő őrületet, mint King kráteres arcú zombijait.

Nem meglepő módon, az író tetszését kicsit sem nyerte el Kubrick munkája, amit alaposan a földbe döngölt. A kritikusok ezen a ponton védhették volna meg A ragyogást, de nem tették, ugyanis talán még Kingnél is erősebben támadták a filmet, amit „elbaltázott” adaptációnak és bűn rossz filmnek neveztek, a színészek esetében pedig nevetségesnek találták Jack Nicholson őrületét, Shelley Duvall alakítását pedig hisztérikus picsogásnak bélyegezték.

Ezek után még egy rúgást kapott A ragyogás, ugyanis az Arany Málna bizottsága úgy döntött, hogy Shelley Duvallt a legrosszabb női főszereplő, Stanley Kubrickot pedig a legrosszabb rendező kategóriában jelöli.

A ragyogás negatív kritikái egy szinten érthetőek, hiszen King regénye máig remekül megállja a helyét, és nagyobb módosítások nélkül lehetne használni forgatókönyvként, viszont a premier óta eltelt évtizedekben Kubrick feldolgozása is megkapta a neki járó elismerést, köszönhetően a számtalan elemzésnek, esszének és a film mélyebb rétegeit bemutató, Room 237 című dokumentumfilmnek.

Halloween: A rémület éjszakája (Halloween, 1978): Sokan a slasher zsáner egyik legfontosabb alapkövének tartják John Carpenter horror-klasszikusát, ám 1978-ben még nem látták át olyan világosan a műfaji besorolásokat, mint ma, ezért a kritikusok szétszedték a Halloween: A rémület éjszakáját.

A mai horrorrajongók számára szinte klisé a film története, de a hetvenes évek végén még igazi borzongással töltötte el a nézőket a nyugodt kertvárosban elszabadult maszkos, tinikre vadászó sorozatgyilkos története.

A mai szemmel korszakalkotó slashert egyszerű Hitchcock-utánzatnak nevezték a korabeli kritikák. A legtöbb kritikus szerint Carpenter erősen próbálta utánozni a Psycho rendezőjének stílusát, de az eszközkészlete kevés ahhoz, hogy fenntartsa a feszültséget, a túlzott erőszak pedig felesleges és értelmetlen.

Pauline Kael, A The New Yorker kritikusa szerint a Halloween forgatókönyve szánalmasan amatőr, a rendező pedig láthatóan nem ért túl jól a színészválasztáshoz, és nem foglalkozik a logikus történetvezetéssel.

Harcosok klubja (Fight Club, 1999): 1999-ben olyan nagyszerű filmeket mutattak be a mozikban, mint a Mátrix, az Amerikai szépség, a Halálsoron, a Magnólia, A bennfentes, A John Malkovich-menet és a Harcosok klubja, amelyek közül az utolsót sokan David Fincher legjobb munkájának tartanak, legalábbis napjainkban.

A kortárs szakma nem volt felkészülve a Harcosok klubja mondanivalójára, ráadásul az alaposan fejbe vág mindenkit a nihilizmusával, ami egyesek szerint túlságosan szájbarágós, mások szerint éppen ettől zseniális.

(Forrás: hu.ign.com)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*