Néhány dolog, ami kiderült a trailerből.Bemutatkozik a TVA: A sivatagi jelenet utáni következő kép máris a Time Varience Authority, avagy röviden TVA főhadiszállásán játszódik. A képregényekben ez a szervezet interdimenzionális rendfenntartókként, amolyan időzsarukként felügyeli, hogy a különféle dimenziók idővonalaiban ne születhessenek végzetes alternatív idősíkok, tehát olyanok, amilyen például Loki szökésével keletkezett. Az igencsak bürokrata szervezet 1986-ban jelent meg először, méghozzá a Thor 362. számában.

A trailerből az is kiderült, hogy a TVA foglyul fogja ejteni Lokit, akinek a nyakán lévő nyakörv is ezt erősíti meg. Az Owen Wilson által játszott Mobius M. gyorsan a bajkeverő értésére adja, hogy most nem ő irányítja az eseményeket.

Itt kell megjegyezni azt az apró érdekességet, hogy Mobius külső megjelenését az 1996-ban, 43 évesen elhunyt Marvel képregényíróról, Mark Gruenwaldról mintázták.

Loki sikertelen szökése: Loki nem is lenne Loki, ha nem próbálna meg előbb vagy utóbb megszökni. A trailer alapján ezzel nem is fog sokáig várni, ám elég hamar rá kell jönnie, hogy próbálkozhat akármilyen trükkel, azzal kudarcot fog vallani, ugyanis a TVA biztonsági intézkedéseit pontosan az olyan bajkeverők ellen hozták létre, mint amilyen ő maga is.

Kapj el, ha tudsz: A trailer egyik legérdekesebb pillanata az volt, amikor Loki D.B. Cooper bőrébe bújva parádézik a hozzáillő eleganciával. A máig megoldatlan ügy 1971-ben történt, amikor is D.B. Cooper eltérített egy Portlandből Seattle-be tartó Boeing 747-est, ezzel túszul ejtve az utasokat, akiknek elengedéséért cserébe 200.000 dollárt követelt. Amikor megkapta a pénzt, akkor ejtőernyővel kiugrott a repülőből, és többé nem látták.

Mint tudjuk, a Loki sorozattal kapcsolatban felröppentek olyan pletykák, hogy a csínytevés istene bele fog kontárkodni az emberi történelem fontosabb pillanataiba, tehát lehet, hogy Loki valóban nagy szerepet fog játszani a történelem azon jelentős eseményeiben, amelyek sajnos kimaradtak a tankönyvekből.

Egy titokzatos köpenyes figura: Az előzetesben többször is látható egy homályba rejtőző köpenyes alak, aki alaposan ellátja egy TVA ügynök baját, aki valószínűleg menekülni próbál. Arra akad néhány tipp, hogy ki lehet ez az ellenségesnek tűnő karakter.

A lesifotósoknak köszönhetően tudjuk, hogy a forgatáson Sophia Di Martino karaktere az előzetesben látható környezethez nagyon hasonlóban viselt egy Lokiéra pontosan hasonlító jelmezt, vagyis könnyen lehet, hogy a színésznő Lady Lokit fogja alakítani. A karakter akkor született a képregényekben, amikor a Ragnarök után Loki lelke kénytelen volt egy női testben folytatni az addigi tevékenységeit.

Ugyanakkor az sem elvetendő ötlet, hogy csak Loki egyik alternatív dimenzióból származó női alteregójáról lesz szó, aki ugyanúgy hatalomra vágyik, mint az általunk ismert bajkeverő, csak a tervei tekintetében sokkal nagyobb képben gondolkodik.

Ki a titokzatos kislány: Az előzetesben csak egy röpke pillanatra láthatunk egy interakciót Mobius és egy rejtélyes kislány között, ám már a háttérben látható ördögi figura is felvet néhány kérdést. Ilyen lehet például az, hogy talán ebben a világban az ördög a legfőbb isten? Esetleg a démoni erőket irányító Mephistóról lesz szó, akivel már Wanda Maximoffnak is volt dolga a képregényekben?

Loki sem szereti a homokot: A kedvcsináló rögtön az elején elárulja, hogy a Tesseract segítségével hol kötött ki Loki a Bosszúállók: Végjátékban látott szökése után. Aki elég szemfüles, vagy eléggé lelassítja az előzetest, az kiszúrhatja az emberi, egészen pontosan Heimdall szemére emlékeztető beállítást.

Ami biztos, hogy a Végtelen Kő egy sivatagos világba vitte Lokit, akit ugyanúgy nem nyűgözött le a végtelen homoktenger, ahogy anno Tony Starkot sem az első Vasember-filmben, de annak valószínűleg még kevésbé örült, hogy az első ránézésre mongol bennszülöttek sem rajongtak érte.

Heimdall, nyisd ki a kaput: Az trailer elején már volt utalás Heimdall szemére, majd később, a repülőgépes szökésnél hirtelen megjelenik a Bifröszt, ami beszippantja Lokit. Ebből arra lehet következtetni, hogy Idris Elba Heimdallja is szerepet kap a sorozatban.

Ha ez így lesz, akkor biztos, hogy lesz néhány keresetlen szava Lokihoz, elvégre Heimdall szeme mindent lát, így biztos, hogy az sem kerülte el a figyelmét, hogy a bajkeverő mennyire összekuszálta az idővonalakat.

(Forrás: marvelmagyarorszag.blog.hu)