A pár napos fogyókúrával elért eredmény nem marad meg sokáig.weightA választott diéta néha csalódást keltő, mert hiába adtunk le néhány kilót pár nap alatt, az gyorsan visszaszalad ránk, ha felhagyunk a fogyókúrával. A dán kutatók szerint ebbe nem kell beletörődni, mert ki lehet játszani a szervezet alapvető túlélési ösztönéből eredő tápanyag raktározást, de ehhez idő kell.

A Koppenhágai Egyetem kutatói 20 túlsúlyos embert vizsgáltak meg abban a kutatásba, amelyben az alanyok 8 héten keresztül levesekből és különböző tápláló turmixokból álló diétán éltek. A résztvevők átlagosan 12 kilót fogytak. A feladat az volt, hogy ezt a súlyt 44 hétig őrizzék meg.

A kutatók a kísérletükből rájöttek, hogy három molekula szabályozza az emberi éhséggel összefüggő közérzetet, illetve azt, hogy mennyit esznek. Az étkezés után a GLP-1 és PYY hormonok miatt elmúlik az éhségérzet, majd a ghrelin éhségérzetet kiváltó hormon lép működésbe, amikor a bevitt táplálék emésztése befejeződik, a tápanyagok pedig a véráramba kerülnek.

A túlsúlyos emberek szervezetében ezek az anyagok úgy működnek, hogy tovább éreznek éhséget, tehát nehezebben fogják vissza a táplálkozást, nassolást. Egy évnyi koplalás és diéta után viszont felborul ez a természetes egyensúly, a szervezet pedig könnyebben harcol az éhségérzettel és az éhségért felelős hormonok termelődésével szemben.

Ha tehát egy évig ragaszkodunk a diétához, akkor onnantól kezdve könnyebb lesz megszabadulni a falási rohamoktól, folyamatos éhségérzettől.

(Forrás: divany.hu)