Egészségünk, szervezetünk megfelelő állapota elengedhetetlen a mindennapi boldoguláshoz, a kiegyensúlyozott az élethez. Manapság már a bőség zavarával küzdünk, ha az egészséges életmód kerül szóba, hiszen megannyi jótanácsot, tippet, trükköt olvashatunk úton-útfélen. Ha rávettük magunkat és valóban el szeretnénk indulni az egészséges életmód útján, érdemes minden lehetőséget megvizsgálni.
A már jól ismert alaptézisek mellett nem ritka, hogy meglepő, de hatásos tippeket alkalmazhatunk. A következőkben olyan ötleteket adunk, melyeket könnyen kipróbálhat s beépíthet mindennapjaiba.
Ha olvasás közben többször felmerül Önben az ‘Erre miért nem gondoltam eddig?’ – gondolat, akkor jó úton jár.

1. tipp: érdemes fűszerezni! Ne spóroljon a csípős szószokkal, hiszen a kapszaicin-vegyület, mely a chili erejét is adja, hasznos szervezetünk számára. Hosszú időre jóllakunk, a GLP-1 szintünk sokáig magas marad; ez a hormon felelős az éhségérzetért.

2. tipp: nem ismeri az azték zsályát? Pedig érdemes használnia teájába, uzsonnájához, vagy épp joghurtját, salátáját gazdagíthatja vele. Az azték zsálya rengeteg proteint és rostot tartalmaz, segítségével vércukorszintünk sokáig stabil marad, a falási rohamok elkerülnek minket.

3. tipp: éljen a 2x2x2 terv szerint! Azaz egyen kétszer sűrűbben, feleannyit és kétszer annyiszor megrágva az ételt.

4. tipp: egyen egyszer bal, majd máskor jobb kézzel. Bizonyos kutatások szerint ha a kevésbé domináns kezével próbál enni, sokkal lassabban falatozik, mert a bevált, szinte automatikus evési folyamat meg-megszakad. A lassú étkezés fontos, ezért ha semmiképp nem tudja ezt betartani, váltson kezet! Meglátja elsőre kínos, szokatlan lesz a tempó, ez pedig garantálja a lassú, komótos evést.

5. tipp: olvasson a fitneszről! Legyen napi egy, de akár több fitnesz-cikk a tarsolyában, ezeket bárhol elolvashatja, beépítheti a tippeket életébe. Ez azért is fontos, mert az olvasott információk tudatalattinkat cselekvésre ösztönzik.

6. tipp: egyen lassan! Ez nem újkeletű trükk, tanulmányok is alátámasztják, hogy jobban jár az, aki lassabban étkezik, mert az évek alatt felkúszott kilók száma nem lesz drasztikus. Egy kutatás kimutatta, hogy a gyorsevők nyolc év alatt kilenc kilót is hízhatnak, míg a megfontoltak csupán hármat.

7. tipp: paradicsomra fel! Ne sajnálja magától a finom, friss paradicsomot, ha salátát rendel, mindig kérjen bele külön paradicsomot, a leve remek salátaöntet; sokan ugyanis képtelenek megenni a salátákat öntetek nélkül. A rossz hír az, hogy a legtöbb egészségesnek tűnő salátaöntet bizony hízlal. A paradicsom levével mindez kiküszöbölhető.

8. tipp: kávé és pihenés együtt? Bizony! Tervezett pihenése előtt igyon meg egy csésze feketét, ugyanis nagyjából húsz perc alatt hat a kávé. Meglátja, milyen frissen fog felkelni.

9. tipp: érdemes teázni! Ha le tud mondani a kávéról, főleg a tejeskávéról, jól jár, hiszen a tea egészségesebb, hasznosabb, ha relaxálni szeretne.

10. tipp: felkelés után víz! Tusolás, természetesen… de egy pohár víz is segít, rögtön felkelés után, emésztőrendszere ettől magához tér. Nagyon fontos a reggeli hidratálás, hiszen szervezete a 6-8 órás alvás alatt alaposan kiszárad.

11. tipp: sört helyben! Ha kedveli ezt a nedűt, mindig válasszon a light helyett helyi specialitásokat, ízletesebbek, jobbak, olcsóbbak, mint kalóriamentes társaik.

12. tipp: magvak – ha reggeli müzlije után hamar éhes lesz, valamit nem jól csinál. Dobja fel szokásos müzlijét magvakkal, mogyoróval, mandulával. Két marék ezekből és máris tett valamit egészségéért, hiszen az olajos magvak fontos zsírsavakat tartalmaznak.

13. tipp: süssön okosan – a csokis sütibe érdemes kisebb adag csokidarabkát beletennie, finom lesz akkor is, ha nem hatalmas darabokkal lesz tele.

14. tipp: muffinozzunk! Zsemlye helyett egyen teljes kiőrlésű muffint, egyik felét megkenheti krémsajttal, lekvárral, másik felé mogyorókrémmel, ezt megbolondíthatja eperszeletkékkel. Bármily furán hangzik, ez a kis nassolnivaló sokkal kevesebb kalóriát tartalmaz, mintha zsemlyét enne.

15. tipp: paprikázzon! Sonkájára szórjon igazi paprikából készült őrleményt, ne paprikakészítményeket.

16. tipp: nézze meg a bors-és sószóróját! Ha az egyiken nagyobbak a lyukak, mint a másikon, ne lepődjön meg. Általában a sószórónak nagyobbak a lyukai. Ha kicserélni a sót borsra, máris kevesebb sót tud felhasználni, hiszen kisebb lyukakból szórja az életre.

17. tipp: harmónia – az asztalon lévő színharmónia fontos, bár talán ez elég meglepő. Tanulmányok szerint ha egyszínűek poharai, tányérjai, terítője, akkor 5%-kal kevesebbet eszik, mintha színes lenne minden Ön körül.

18. tipp: cipőt szem elé! Tegye edzőcipőjét ágya mellé és kezdje azzal a napot, hogy belelép, tornázik egyet.

19. tipp: edzőruhát fel! Akár edzőruháját is viselheti az ágyban, amennyiben nem találja kicsit különösnek a dolgot. Ha végképp az tart vissza valakit az edzéstől, hogy macera az átöltözés, ez megoldás lehet a problémára. Amint felkel, már tornázhat is!

20. tipp: ütemre! Edzeni csak ütemre érdemes, főleg a hölgyek körében népszerű, hogy torna közben kedvenc számaikat hallgatják, így sokkal intenzívebb a mozgás.

21. tipp: héjazzon! Ha szereti a pisztáciát, ne az előre megpucolt változatot válassza, hanem a héjasat. Kutatások szerint ugyanis aki maga pucolja a pisztáciát, 41%-kal kevesebb kalóriát pakol be a szervezetébe.

22. tipp: indul a mandula – stressz ellen az egyik legjobb megoldás a mandula ropogtatása, mivel gazdag E-és D-vitaminban, melyek segítenek a stressz legyőzésében minket. Ha úgy érzi nagyon szorong, egyen meg egy marék mandulát bátran! (És ne gyújtson rá!)

23. tipp: rendeljen elsőként – ha nagyobb társasággal megy étterembe, mindenképp elsőként rendeljen, hiszen ha később dönti el, mit eszik, hajlamosabb lesz kalóriadúsabb fogásokat választani, idomulni a többiekhez.

24. tipp: húsmentes hétfők – a hétvégi nagy falatozások után talán még jól is fog esni egy kis húsmentes hétfő. Csirke, marha helyett egyen tofut a salátához.

25. tipp: cukor száműzve! A finomított cukor ősellenség, helyette válasszon egészségesebb alternatívákat, akár helyileg készített cukrokkal is próbálkozhat!
forrás: yahoo