Európában csupán 30 éve alkalmazzák a krioterápiát, azaz a hideggel való kezelést fájdalom és duzzanatok csillapítására, az immunrendszer megerősítésére, illetve a fertőzések megelőzésére.

A mínusz 120 Celsius fokos kamrákban való gyógyítás Európában hivatalosan elismert gyógymód, amelyet főleg a betegségek megelőzésére használnak. A kezelés csupán pár percig tart a jéghideg kamrákban. Ezt az eljárást évente kétszer, háromszor kell megismételni, hatása pedig akár hetekig is eltarthat.

A szélsőséges hideg hatására az emberi sejt szivacsként összehúzódik, és minden méreg kilökődik belőle. A kezelés után kötelező a mozgás, amelynek hatására a sejt a négyszeresére duzzad, és ezáltal jóval több vérplazma tud rajta áthaladni, így gyorsan regenerálódik. Továbbá a jeges kamrában való tartózkodás során a szervezet endorfin boldogsághormont és kortikoidokat termel, amelyek hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez, és a gyulladások, műtét utáni fájdalmak enyhítéséhez. A hideg hatására több tesztoszteron is termelődik, ennek elsősorban izomnövelő hatása van, és a merevedési problémákra is segítséget nyújthat.
A kezelés során erősödik az immunrendszer is. A kutatók megfigyelték, hogy a hideg hatására a stressz és testi megterhelés után gyorsabban regenerálódik a szervezet, meggyorsítja a baleset utáni rehabilitációt, és a cukor-és koleszterinszint is stabilizálódik.

A kamrában a férfiak alsónadrágban, térdzokniban és fapapucsban vannak, a nők pólóban, kesztyűben, homlokpántban és szájmaszkban mennek. Először a mínusz 60 fokos kamrában kell akklimatizálódniuk, majd úgy lépnek be a mínusz 120 fokos kamrába, ahol három percet tölt el az ember. A kezelést 15 perces mozgásnak kell követnie.

Nem minden beteg számára ajánlott ez az eljárási mód. Nem ajánlott azoknak, akiknek magas vérnyomásuk van, akik vérszegények, akiknek pajzsmirigybetegsége vagy daganatos betegsége van, akiknek asztmája, szív-és érrendszeri betegsége van. Emellett tilos ez az eljárás az állapotos nőknél és a klausztrofóbiásoknál.

(Új Szó, fotó: wellnescafe.hu)