Olyan korban élünk, amikor se szeri, se száma az olykor kéretlenül ránk zúduló jótanácsoknak az egészséges életmód témakörében. Mivel az egészség a legnagyobb kincsünk, mindenki előbb-utóbb rájön, hogy illene rá vigyázni.
A legtöbbször ismerőseink, barátaink illetve az Internet segítségével próbáljuk kialakítani azt az életmódot, melyet egészségesnek vélünk.
S ez a kulcsszó: sokszor csak hisszük, hogy a lehető legtöbbet tesszük szervezetünkért, ám nem árt mindent alaposan körüljárni, hiszen az Internet csak úgy hemzseg a tévhitektől. A legtöbb ember bizonyos téziseket rosszul tud, s azt adja tovább. Ez veszélyes is lehet, hiszen egyrészt káros anyagokat juttathatunk szervezetünkbe, abban a hitben, hogy az egészséges, másrészt a valóban hasznos tápanyagokat száműzzük, mondván nem tesz jót nekünk.
A teljesség igénye nélkül bemutatjuk az öt legnagyobb tévhitet, mellyel találkozhat.

Nyolc pohár víz naponta-esete
Igazából nem tudni, kitől ered ez a téves mítosz, de ami lényegesebb, hogy nem húzható rá mindenkire, mint egy sablon. Mivel mindenkinek másképp működik a szervezete, már itt megdől ez a tézis. Ahhoz, hogy kiszámoljuk, mennyi folyadékra van szükségünk naponta, figyelembe kell vennünk életvitelünket, életritmusunkat, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy nyolc pohár vízre van szüksége szervezetünknek. Ha azt vesszük, hogy bizonyos emberek irodai munkát végeznek, mindenhová autóval járnak, akkor beláthatjuk, hogy nekik egyáltalán nincs annyi folyadékra szükségük, mint azoknak, akik naponta tíz kilométert futnak és nagyon aktív életet élnek.
Hogy mennyi folyadékra van szüksége szervezetünknek, erre nincs egzakt válasz. Ugyanúgy, ahogy azt sem lehet előre beszabályozni, ki mennyit aludjon. Sok összevetője van a dolognak, rengeteg dolgot meg kell figyelni ahhoz, hogy rájöjjünk, mennyit igyunk egy nap. Vegye figyelembe életvitelét, ügyeljen teste jelzéseire! Jobban jár, mintha tévhitekre alapozná mindennapjait.

A szénsavas üdítőitalok mítoszai
Mindenki tudja, hogy agyoncukrozott italokat inni nem túl jó döntés. Sokan a cukros verziót a light változattal helyettesítik, hiszen gyakorlatilag ez nulla kalóriát tartalmaz, ellenben a cukrossal, mely poharanként 143-at. Ha azon a logikai síkon megyünk tovább, hogy nincs kalória, nincs súlygyarapodás, alaposan melléfogunk. Ez a legtöbbször hangoztatott téves állítás félrevezető. Sajnos nem úgy működik az üdítőfogyasztás, hogy ha nem lapátolunk kalóriát a szervezetünkbe, már egészséges is. A light üdítőitalok bizony nagyon is károsak szervezetünk számára, ezért teljesen mindegy, mennyire szeretjük az ízét, érdemes lemondani róla.
A light coke fogyasztása például 34%-kal növeli az emésztőszervi megbetegedések kockázatát, ahogy az University of Minnesota kutatói bebizonyította. A Harvardon végzett tanulmányban pedig még azt is elénk tárták, hogy veseproblémákkal küzdhetnek, akik nem tudnak lemondani a light kóláról. Ha ez nem lenne elég, a szénsav a fogzománcot is tönkreteszi, érdemes tehát az ilyen tartalmú üdítőitalokat egészséges gyümölcslevekre cserélni.

Evés este hat után?
Bizony, nem a sátán műve… csak egy nagyon elterjedt, népszerű állítás a fogyókúrázók körében, miszerint este hat óra után semmit! Állítólag van, akinél hatásos is, de biztosan nem attól fogy le az, aki ezt hangoztatja, hogy nem eszik semmit este hat óra után. Ez a téveszme ráadásul még csak nem is logikus, hiszen mindenképp azt kell figyelembe venni, mikor fekszünk le s mikor kelünk fel. Ha este hat után már nem eszünk semmit és reggel hatkor kelünk, 12 teljes órán át éheztetjük szervezetünket! Testünk ezáltal úgy érzi, valami nincs rendben és „éhező-üzemmódra” kapcsol. Anyagcserénk lelassul, a zsír pedig raktározódik. Ezáltal a diétázó delikvens nem, hogy fogyni nem tud, inkább hízik. Az sem mindegy, hogy egész nap mit eszünk, mert azzal, hogy este már nem falatozunk, még nem tűnnek el a napközben magunkba dobált kalóriák. A rendszertelen, kapkodó evés helyett étkezzünk nyugodtan, egészségesen!

A bio csak jó lehet!
Ez is félrevezető, hiszen nem feltétlenül fogyasztható korlátlan mennyiség az organikus élelmiszerekből sem! Ezektől is hízhatunk, s árthatunk egészségünknek. Léteznek ugyan bio nassolnivalók, sajtok, hamburgerek, de ne essünk abba a csapdába, hogy azt hisszük, ezek egészségesek. Sajnos az ilyen bio élelmiszerek is rengeteg sót és zsírt tartalmaznak.
Azt sem árt tisztázni, mit is jelent az organikus kifejezés: azt, hogy permetezés, génmódosítás, egyéb veszélyes adalékok nélkül termesztik, tenyésztik ezen élelmiszerek összetevőit. A bio összetevőket azonban ugyanúgy feldolgozzák, mint a nem organikus eredetű alapanyagokat, így gyakorlatilag elveszik a lényeg: ha biot fogyasztunk, ugyanúgy fennáll annak a veszélye, hogy betegek leszünk.
Mielőtt bármit megvesz, hasznosabb a tápérték-tartalmat átböngésznie, s az alapján döntsön.

Olajos magvak.
Ezzel kapcsolatban is elterjedt egy téves mítosz, mely szerint az olajos magvak kerülendőek, hiszen tele vannak zsírral. Az állítás részben igaz ugyan, hiszen valóban nagy a zsírtartalma az olajos magvaknak, ám nem mindegy, milyen zsírban gazdagok. Ez a zsír ugyanis egészséges és ajánlatos a fogyasztása, hiszen az Omega-3 zsírsav védő funkciójára szervezetünknek szüksége van. Hogy megelőzzük a szívelégtelenséget, a cukorbetegséget vagy a magas koleszterinszintet, fogyasszunk bátran sok olajos magot! Diéta szempontjából is hasznos, ha olykor megeszünk egy marék mandulát, mogyorót, mert kontroll alatt tarthatjuk vércukorszintünket s koleszterinünk sem lesz magas.
Együnk bátran olajos magvakat, amikor csak megkívánjuk!

 

forrás: gegeblog