A csillagjegyed alapján tudhatod meg, hogy melyik elvvel lesz dolgod a következő hónapokban.universmKos – Az Elkülönülés törvénye: Az Elkülönülés törvénye nem a lemondásról szól, hanem arról, hogy ne görcsölj rá arra, amit el akarsz érni, meg akarsz szerezni! 2017 második felében bízd a dolgot az Univerzumra, mert akkor lesz arra lehetősége, hogy spontán, erőfeszítés nélkül térjen vissza az életedbe.

Bika – Az Adok-kapok törvénye: Ez a törvény arra a körforgásra utal, ami meghatározza az Univerzumot. Tehát, amit keresel, tudsz, azt tovább kell adnod másoknak, mert így tartható fenn a világegyetem bőségének folyamata.

Ikrek – Élet céljának törvénye: A világon mindenkinek van életcélja, amiben benne foglaltatik az, hogy másokat különleges értékekkel gazdagítunk, de előbb minden embernek a saját életcélját kell kitalálnia, mert senki sem élhet enélkül.

Rák – A Legkisebb erőfeszítés törvénye: Görcsölős típusú ember vagy, aki hajlamos túlságosan erőlködni azért, hogy elérje a célját. A csillagjegyedhez rendelt törvény éppen ezért arra utasít, hogy 2017 második felében hagyj fel a görcsöléssel, mert az soha nem fog elvezetni az eredményhez.

Oroszlán – A Karma, avagy az Ok és okozat törvénye: 2017 második felében olyan pozitív dolgot cselekedj, amivel másoknak boldogságot, sikert vagy békét okozol, mert akkor ezt fogod visszakapni.

Szűz – A Szándék és vágy törvénye: Minden szándék és vágy magában hordozza a megvalósulás eszközeit. Nem tudsz róla, de a vágyott célod megvalósításának kulcsa ott van a tudatod alatt. 2017 második felében légy figyelmesebb a vágyaiddal kapcsolatban, a lehetőségekre pedig bátran csapj le, mert a sikerért neked kell megtenned, amit meg kell tenni.

Mérleg – Az Elkülönülés törvénye: 2017 második felében bízd a dolgot az Univerzumra, mert akkor lesz arra lehetősége, hogy spontán, erőfeszítés nélkül térjen vissza az életedbe. Többé ne görcsölj rá a céljaidra, ne erőlködj a sikerért, hanem a biztos beteljesülés nyugalmával bízd magad az Univerzumra, mert akkor megkaphatsz mindent, amire vágysz.

Skorpió – A Tiszta lehetségesség törvénye: Ha 2017 második felében elég tiszta lesz a tudatod, akkor az elméd csendben és harmóniában lesz, ami a boldogság alapja. A lényeg tehát az, hogy próbáld megismerni önmagad, a képességeidet, és igyekezz mindig tisztán tartani a tudatodat!

Nyilas – Élet céljának törvénye: 2017 második felében az a feladatod, hogy derítsd fel a saját, egyedi képességeidet, illetve mindazt, amit megtehetsz és elérhetsz. Arra kell rájönnöd, hogy mi az, amire egyedül csak te vagy képes.

Bak – Az Adok-kapok törvénye: Ez a törvény arra a körforgásra utal, ami meghatározza az Univerzumot. Tehát, amit keresel, tudsz, azt tovább kell adnod másoknak, mert így tartható fenn a világegyetem bőségének folyamata. 2017 második felében adj, hogy kaphass, és sikert arathass!

Vízöntő – A Szándék és vágy törvénye: Nem véletlenül vágyunk arra, amire, hiszen minden szándék és vágy magában hordozza a megvalósulás lehetőségeit, eszközeit. Talán nem is tudod, de a vágyott célod megvalósításának kulcsa a tudatod alatt rejtőzik, és arra vár, hogy bátran élj vele.

2017 második felében légy figyelmesebb a vágyaiddal kapcsolatban, a lehetőségekre pedig bátran csapj le, ha sikert akarsz aratni!

Halak – A Karma, avagy az Ok és okozat törvénye: 2017 második felében csak olyan pozitív dolgot cselekedj, amivel másoknak boldogságot, sikert vagy békét okozol, mert akkor ezt fogod visszakapni.

(Forrás: noiportal.hu)