A Cerebral Cortex című folyóiratban publikált kutatás szerint tudós szakemberek egy képalkotási technológia segítségével sikeresen meg tudják határozni, hogy kire gondol az ember. Az agy fMRI leképezését követően olyan egyedi agyi aktivitási mintákat találtak, melyek azon egyéni karakterekhez vagy személyiségekhez köthetők, akikre a vizsgálati alanyok épp gondoltak.

A gondolatok leképezését célzó kutatások egyre jobb eredményeket képesek elérni. Az agyi szkenner segítségével a szakemberek olyan közvetlen agyi képeket képesek lefordítani, amelyek arra vonatkoznak, hogy a kísérleti alany hány embert látott az imént vagy akár, hogy mely emlékkép bukkant fel előtte. A tudósoknak még azt is sikerült elérniük, hogy pusztán az agyi aktivitás alapján sikeresen rekonstruáljanak egy olyan videót, amelyet az alany imént nézett. Nathan Sprang neurológus kutató és csapata arra volt kíváncsi, hogy képesek-e továbbvinni ezt a kutatási irányt: lehetséges-e a mentális képek alapján arra következtetni, hogy pontosan mit idéznek fel az alanyok a fejükben. A kísérlet célja az volt, hogy megértsék azt a fizikai mechanizmust, mely képessé teszi az embert arra, hogy belső világgal rendelkezzen, és hogy ezen belül, hogyan reprezentáljuk embertársainkat gondolatainkban.

A kísérleti alanyok négy személyleírást kaptak olyan egyénekről, akik valójában nem léteznek. A kutatók ennek a négy fiktív karakternek olyan jellegzetes pozitív illetve negatív tulajdonságokat adtak, melyek révén a személyiségtípusok jól elkülöníthetővé váltak, sőt még neveket is kaptak, hogy minél valósághűbbek legyenek. Ezt követően a kísérleti alanyokat arra kérték, hogy próbálják meg elképzelni, hogy ezek a fiktív karakterek hogyan viselkednének adott szituációkban: hogyan reagálnának, ha a bárban kiborul az italuk, vagy ha egy koldus megszólítja őket az utcán. Eközben a kísérleti alanyok agyát funkcionális mágnesen rezonancia képalkotási (fMRI) vizsgálatnak vetették alá, mely a véráramlás alapján méri az agyi aktivitást. A kutatók felfedezték, hogy mindegyik kitalált személyiségtípus egyedi agyi aktivitást váltott ki az agy azon részében, melyet mediális prefrontális kéregnek neveznek. Más szóval, a kutatók képesek voltak megmondani, hogy az alanyok kire gondoltak, s ezáltal ez az első olyan tanulmány, mely megmutatta, hogy lehetséges dekódolni az emberi gondolatot.

A mediális prefrontális kéreg az a régió, melynek segítségével képesek vagyunk következtetéseket levonni másokról. A kutatások alapján elmondható, hogy ez az az agyi terület, ahol a személyiségmodellek kódolva vannak s ahol összegyűjtésre és felülírásra kerülnek. Ez az agyi régió tesz minket képessé arra, hogy megértsük és kiszámítsuk társaink lehetséges viselkedését, valamint felkészüljünk a jövőre.

Az elülső mediális prefrontális kéregnek továbbá köze van az autizmushoz és más olyan rendellenességekhez, melyek a szociális interakcióban okoznak problémát. A kutatás alapján a tudósok arra következtetnek, hogy az ilyen rendellenességekkel rendelkezők nem képesek szabályos személyiségmodelleket felállítani embertársaikról. A szakemberek szerint e terület további vizsgálata nem csupán az ilyen és ehhez hasonló rendellenességek diagnosztizálását hanem gyógyítását is elősegíti a jövőben.

Forrás: www.scientificamerican.com