Érdekességek a 70 éves színészről.Visszadobta a Lost főszerepét, miután úgy döntöttek, karakterét mégsem nyírják ki: Ritkán fordul elő, hogy egy színész azért mond nemet egy munkára, mert neki szánják a főszerepet, ám Michael Keaton ezt is megtette, ugyanis a 2000-es évek elején J. J. Abrams neki ajánlotta fel Jack szerepét a Lostban.

Az eredeti terv szerint a karakter nem orvos, hanem a lezuhant repülő egyik pilótája lett volna. Az eredeti és a végső változat abban is különbözött, hogy ugyan Jacket már az első részben a csapat vezetőjének tették volna meg, mégis egy váratlan csavarral már a pilot végén meghalt volna, ezzel összezavarva a nézőket és felrúgva azok elvárásait.

Keaton tetszését elnyerte ez a merész ötlet, de az ABC főnökei hallani sem akartak róla, mert ők tényleges főszereplőt akartak Jackből csinálni. A színésznek azonban nem tetszett a megváltozott, homályosabb felvezetés, ráadásul nem akarta elkötelezni magát egy meghatározatlan ideig tartó, komolyabb elköteleződést igénylő sorozathoz, úgyhogy visszamondta a szerepet, amit aztán Matthew Fox kapott meg.

Michael Douglas néven látta meg a napvilágot: Keaton 1951. szeptember 5-én, Michael John Douglas néven született egy Pennsylvania állambeli kisvárosban, aminek összlakossága alig volt 10 ezer fő.

Fiatal felnőtt korában, amikor elkötelezte magát a színészet mellett, kénytelen volt megváltoztatni a nevét, ugyanis csak így léphetett be a színészek érdekeit képviselő szakszervezetbe, az SAG-ba, ahol már volt egy Michael Douglas.

Habár a szóbeszéd szerint a színész Buster Keaton, illetve Diane Keaton iránti tiszteletből választotta a Keaton vezetéknevet, mégis az igazság az, hogy amikor K betűvel kezdődő vezetéknevet keresett a telefonkönyvben, akkor ez tetszett meg neki. A színész egyébként csak a stáblistákon használja a felvett nevét, ugyanis a magánéletben megtartotta az eredetit.

Először nem is Tim Burton javasolta Batman szerepére: Habár Keaton és Tim Burton korábban már dolgozott együtt, mégsem a rendező volt az, aki elsőként állt elő azzal, hogy a színész kapja meg Batman szerepét.

Valójában a producer, Jon Peters dobta be először Keaton nevét, méghozzá a Tisztán és józanul című filmben látott játékát látva. Keatonnek ezzel a filmmel sikerült kitörnie az addigi kizárólagos vígjátéki skatulyából, amibe az olyan filmjei miatt került, mint például A kispapa, a Johnny DeVeszélyes, a Gung Ho, az Érints meg és menj!, vagy az Alkalom szüli a milliomost.

Habár a Tisztán és józanul elbukott a pénztáraknál, mégis Keaton alakítása annak ellenére meggyőzte Peterst, hogy megtalálta a legjobb színészt Batman szerepére, hogy eleinte népszerűbb akciósztárt, vagy fiatal, kezdő és kevésbé ismert színészt keresett volna a munkára, Keaton pedig egyik kategóriába sem tartozott.

Woody Allen forgatás közben tette ki egy filmből: 1983-ban kapott főszerepet Woody Allentől Keaton, méghozzá a rendező egyik legjobb alkotásában, a Kairó bíbor rózsájában, ám a filmben végül mégsem Keaton szerepel, hanem Jeff Daniels.

Keaton összesen 10 napot dolgozott Allennel, aki egyfelől magánéleti, másfelől szakmai okból kifolyólag rúgta ki a színészt, akinek szerepét aztán Daniels kapta. A magánéleti gondot az jelentette, hogy néhány nappal a forgatás előtt született Keaton fia, Sean, ezért az újdonsült apuka gyakran fáradtan, gyűrötten jelent meg a forgatásokon.

A szakmai ok kissé furcsán hangozhat, bár a rendezőtől az ilyesmit már megszokhattuk, ugyanis Allen szerint a színész kinézete túl modern és mai volt az 1930-ban játszódó filmhez, amelyben egy korabeli filmsztárt alakított, így egyáltalán nem keltett korhű benyomást.

Habár Daniels-szel újraforgatták Keaton összes addig felvett jelenetét, mégis akad egy rövidke jelenet, amit meghagytak. Ebben a színész karaktere egy elhagyatott vidámparkban látható, ám mivel fekete-fehér nyersanyagra vették fel és sötétben játszódik a jelenet, ezért a szereplőnek csak a körvonalai láthatóak, amelyek alapján senki sem mondja meg, hogy az nem Daniels, hanem Keaton, ezért Allen úgy döntött, hogy semmi szükség arra, hogy a stáb újraforgassa a jelenetet a hideg éjszaka közepén.

Első filmszerepe alig 10 másodperces volt: A kisebb tévés szerepek, amelyek közül ki kell emelni az 1977-es All’s Fair című vígjátéksorozatot, után 1978-ban tűnt fel először filmvásznon Keaton, igaz, csupán 10 másodpercre.

(Forrás: hu.ign.com)