Több kategóriában is Arany Málnára jelölték a Kobrát

Tetszik a cikk?

Érdekességek, amelyeket nem biztos, hogy tudsz a 35 bemutatott akciófilmről.6 Arany Málnára jelölték, de Ryan Gosling nagy rajongó, meg a Torrentét is ez ihlette: Bár anyagilag sikert ért el a Kobra, mégis a stúdió nem volt elégedett, ugyanis egyfelől többet várt a gigasiker Rambo 2. és a Rocky IV. után, másfelől a kritikusok tetszését nem nyerte el a fim, ami szerintük túlzásba vitte az erőszakosságot, a története klisés és önparódiába hajló.

Mindennek tetejébe még Arany Málna-díjakra is jelölték a Kobrát, méghozzá olyan kategóriákban, mint például a legrosszabb film, a legrosszabb forgatókönyv és a legrosszabb férfi főszereplő kategória.

Ugyanakkor azért akadtak, akiknek tetszett a film. Ilyen személy volt Nicolas Winding Refn, a Drive rendezője, és annak főszereplőjét alakító Ryan Gosling, ez pedig abból is látszik, hogy Gosling ugyanúgy gyufaszálat, vagy fogpiszkálót tart a fogai között, ahogyan Cobretti a Kobrában. A filmért szintén rajongott a spanyol Santiago Segura, aki a Kobrából merített ihletet a Torrente című akció-vígjátékához, aminek alcíme a Kobra spanyol címváltozatára tesz utalást.

Akármilyen flegma volt is, valójában Stallone rendezte a filmet: A sztár állítólag olyannyira belefolyt a rendezésbe, hogy ő találta ki, majd tervezte meg a jelenetek javát, ami annak tudatában, hogy ő írta a forgatókönyvet, nem is olyan meglepő. Cosmatos pedig nem tudott mást tenni egy ilyen kaliberű sztár mellett, mint azt, hogy ellenkezés nélkül megcsinálja, amit mond.

Az a Halálos iramban-filmekbe illő veteránautó bizony Stallone sajátja volt: A napszemüvege és kobramintás fegyverre mellett Cobrettinek a kocsija is egyedülálló, ugyanis az 1950-es Mercury meglepően jól vette az akadályokat az üldözési jelenetekben.

A Mercury azonban nem kifejezetten a film kedvéért készült, ugyanis az autó igazi tulajdonosa maga Sylvester Stallone. Természetesen azért nem törték ripityára abban az üldözési jelenetben, amelyben Cobretti és Ingrid nekiszáguld egy hajó oldalának, ugyanis ehhez replikákat használtak, méghozzá hármat, melyek mindegyikét felszerelték az adott akcióhoz szükséges mozgóalkatrészekkel, így például volt, amelyiket nitróval hajtották meg, míg egy másikat 360 fokos pörgésre tettek képessé.

Állítólag az eredeti veteránautót ellopták, majd Stallone húsz évvel később talált rá egy aukción. A Mercury egyik másolata a Nicolas Cage-es Tolvajtempóban is látható.

A főgonoszt játszó Brian Thompsont folyamatosan szívatták a castingtól a premierig: Brian Thompson számára hatalmas lehetőség volt, hogy eljátszhatta a Kobra főgonoszát, az Új Világrendet vezető Night Slashert.

Ugyanakkor a filmet rendező George P. Cosmatos és Sylvester Stallone nem látott elég potenciált a színészbe, ezért Thompson kénytelen volt hétszer megjelenni a meghallgatáson, hogy végül szerepet kapjon a Kobrában.

Thompson dolga azonban később sem lett könnyebb, ugyanis a forgatáson megvágta magát a különleges késeivel, a kohóban is megsérült, ráadásul a Stallone-nal való összecsapásuk során elhangzó párbeszédüket egy szkriptes lánnyal vették fel, mert Stallone éppen nem ért rá, ugyanis kosárlabdameccset nézett a tévében.

Végül a film premierjére egyszerűen elfelejtették meghívni, ezért Thompson kénytelen volt saját magának megvenni a jegyet a Kobra vetítésére. Ezek után nem meglepő, hogy Thompson és Stallone nem állt szóba egymással a következő húsz évben.

Pont az lett volna a fő-főgonosz, akire végig gyanakodtunk: Andrew Robinson legendás negatív hőse, a Piszkos Harry sorozatgyilkosa, a Skorpió és rengeteg árulkodó jel miatt a közönség gyanakodhatott, hogy az ő karaktere a tégla a rendőrségen. A forgatókönyv első verziójában még az állt, hogy Monte letépi magáról az inget, hogy a sátáni tetoválásaival megmutassa, hogy valójában ő akadályozta végig a főhős munkáját, és nem a Night Slasher által vezetett fasisztoid szervezet.

Végül azonban Stallone úgy döntött, hogy Cobretti csak egy „baráti maflást” ad a karakternek a film végén, méghozzá egyrészt azért, mert Robinson szerint a fordulat miatt Thompson gonosztevőjének jelentősége csökkent volna, másrészt így nem kellett kitetoválni a színészt, ami sok pénzbe került volna.

(Forrás: hu.ign.com)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*