A megcsalás ellenére is meg lehet menteni a szerelmünket.cheatA legtöbben úgy gondoljuk, hogy a hűtlenség azonnali szakító ok, hiszen hogyan bízhatnánk meg abban újra, aki egyszer már elárult minket? A szerelem azonban nem ennyire egyszerű. Ha nagyon szeretünk valakit, akkor valószínű, hogy adunk még egy esélyt a kapcsolatnak.

Mit tehetünk azonban akkor, ha mi voltunk a hűtlenek, de a párunk hajlandó megbocsátani:

Érzelmek: Ne felejtsük el, hogy megbocsátani könnyű, de felejteni nem az! A kedvesünk egy komoly traumán megy át, hiszen a hűtlenség óriási félelmet keltett benne, és az önbecsülését is csúnyán megsértette. Legyünk vele türelmesek, segítsünk neki túljutni a traumán, és fogadjuk el, hogy talán még hetekig, hónapokig is visszatérő rémálom lesz az árulásunk ténye!

A harmadik: Legyünk biztosak abban, hogy csak ketten vagyunk a kapcsolatban! Annak semmi értelme, ha minden problémánkkal az anyukánkhoz szaladunk, vagy a párunk a munkájába temetkezik. Ebből követezik, hogy a felesleges harmadik nemcsak ember, hanem munka, hobbi, vagy bármi más is lehet.

Hibáztatás: Ne vádoljuk azzal a párunkat, hogy tulajdonképpen az ő hibája, hogy megcsaltuk! Az ehhez a helyzethez vezető érzéseinkről viszont beszélhetünk. Elárulhatjuk például, hogy az elmúlt időben magányosnak éreztük magunkat.

Őszinteség: Számítsunk rá, hogy a párunknak rengeteg, főleg kínos kérdése lesz. A legjobb, ha ezekre őszintén felelünk. Ez alól csak a szexet érintő kérdések kivételek, mert csak belerúgunk a földön fekvőbe azzal, ha elkezdjük taglalni, hogy milyen volt a szex a szeretőnkkel.

Külső segítség: Napjainkban nincs mit azon szégyellni, ha szakemberhez, párterapeutához, pszichológushoz, mediátorhoz fordulunk a problémáinkkal.

Átlátszó: Tény, eljátszottuk a párunk bizalmát, tehát mostantól mindent meg kell tennünk azért, hogy a legkisebb gyanú árnyéka se vetüljön ránk! Engedjük meg neki, hogy hozzáférjen a közösségi oldalainkhoz, a telefonunkhoz, a levelezésünkhöz. Előbb-utóbb meg fog nyugodni, mi pedig addig csendben viseljük el a büntetést, amit lássuk be, megérdemlünk!

(Forrás: marmalade.hu)