Észak-Amerika első emberei közül hatan estek áldozatul az átoknak, amelyet egy sóni próféta mondott ki rájuk.
„Minden nullára végződő évben megválasztott elnök, a hivatali ideje alatt haljon meg!” – szólt Tenskwatawa, akinek a haragját William H. Harrison vívta ki maga ellen, és az őt követő elnökökre.

Ám az 1810-es években, Indiana állam kormányzója még nem tudta, hogy milyen szörnyű sorsot szabadít az őt követő elnökökre, ezért nyugodt szívvel vesztegette meg az indián törzseket, akiknek a földjéért cserébe csupán whiskyvel fizetett. Harrisonnak nagyon jól ment a törzsek átverése, ám a sónik törzsfőnöke, Tecumseh egyáltalán nem tartotta fairnek, amit a kormányzó művelt, ezért háborút indított.

A harcnak 1813-ban lett vége. Harrison hadai, ugyanis a thamesi csatában végső csapást mértek az ellenfélre, és megölték a törzsfőnököt, akinek a halála után a testvére, és a sónik prófétája, Tenskwatawa megátkozta Harrisont, és minden olyan amerikai elnököt, akit nullára végződő évben választanak meg.

Tehát a húszévente megválasztott Egyesült Államok elnökének volt félni valója, hiszen a történelem áttanulmányozása során látható a séma, hogy az átok igencsak hatásos volt, hiszen már hat elnök halt meg a hivatali ideje lejárta előtt.

Az első áldozat, az egészért felelős, Harrison volt, aki 1840-ben lett az Egyesült Államok elnöke. Ám meg sem melegedhetett a székében, hiszen a beiktatási beszéde közben úgy megfázott, hogy 1841. április 4-én tüdőgyulladásban meghalt.

Abraham Lincoln esetében sokan már azt hitték, hogy az átok megelégedett Harissonnal, mivel az 1860-ban megválasztott elnök, gond nélkül vitte végig az első elnöki ciklusát. Lincolnt 1864-ben újraválasztották, s akkor eljött érte az átok. 1865. április 14-én egy merénylőnek sikerült úgy megsebesítenie Lincolnt, hogy az elnök másnap meghalt.

Az 1880-ban megválasztott James A. Garfield se élvezhette ki az elnökségét. Őt egy Charles Julius Guiteau nevű, ügyvéd lőtte agyon 1881. július 2-án.

Warren G. Harding halálát máig se tudja senki, hogy mi okozta. Csak az a biztos, hogy 1920-ban megnyerte a választásokat, és 1923 augusztusában az előadókörútján meghalt.

Az elnök ugyanis annyira elfáradt az út során, hogy jobbnak látta megszállni a San Franciscó-i Palace Hotelban, ahol rejtélyes körülmények között meghalt. Egyesek szerint öngyilkos lett, mások szerint agyvérzést kapott, ám páran a gyilkosság lehetőségét is felvetették. Az átok viszont biztos elvitte.

Franklin D. Roosevelt esete nagyon különleges, hiszen ő az egyetlen elnök, akit négyszer választottak meg az USA élére. Pechére ebbe beleesett 1940., ám az elnök gond nélkül átvészelte a kritikus dátumot. A negyedik ciklusát viszont nem élhette túl. 1945. április 12-én, agyvérzés következtében, távozott az élők sorából.

John F. Kennedy 1960-ban lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és ezzel az átok ötödik áldozata. Őt 1963. november 22-én, Dallasban ölte meg egy merénylő.

Ronald Reagan 1980-ban lett elnök, s a jelek szerint az a személy is, akinél vesztett az erejéből az átok. Őt 1981. március 30-án John W. Hinckley megpróbálta megölni, hogy ezzel lenyűgözze Jodie Fostert, ám az elnök nem halt bele a sérülésébe, és nyolc évig élvezhette a pozícióját.

Húsz év múlva, 2000-ben George W. Bush következett az elnöki székben, s a jelek szerint a sóni átoknak vége szakadt, vagy valaki megtörte azt, hiszen George W. Busht a hivatali ideje alatt csak egyszer, 2001. február 7-én érte támadás, de azt egy karcolás nélkül megúszta, és azóta sincs semmi baja.

Hogy valóban elszállt-e az átok az elnökök feje fölül, az kiderül a következő nullára végződő évszámkor megválasztásra kerülő elnökkel kapcsolatban.

(Forrás: Life.hu)