Felejtsük el a kliséket, és találjunk ki valami újat, amivel meglephetjük a partnerünket!
Elmúlt a tavasz és a nyár, ám ez nem jelenti azt, hogy a szerelmi életünknek is le kell pihennie, hiszen az ősz is tökéletes évszak arra, hogy megújuljunk! Ha unjuk a szokásos randikat, vagy nincs ötletünk, akkor a következő tippek között biztos akadni fog olyan, amelyik elnyerni a tetszésünket, vagy beindítja a fantáziánkat.

Rajzos üzenet: Korábban történt, hogy egy srác, aki csak egy hete ismert meg egy lányt, ezzel a módszerrel hívta el őt randizni. A fiú az egyetemi faliújságra tett ki egy levelet, amit a lánynak címzett.

Feladó és aláírás nem szerepelt a papíron, csak egy rajz, ami egy ismert múzeum lépcsőjét, mellette kőoroszlánt, és amellett egy pálcikaembert ábrázolt. Az emberke fölött az a felirat állt, hogy „Én” . A rajz alatt egy dátum és időpont szerepelt.

A lány úgy gondolta, hogy az egyik haverja tette ki a rajzot, ezért nagyon meglepődött, amikor a helyszínen a srác várta. A történet itt még nem ért véget, mert a fiú előre megtervezte azt is, hogy mit fognak este megnézni, és merre sétálnak.

A módszert érdemes kipróbálnunk, vagy akár tovább is fejleszthetjük úgy, hogy a pálcikaemberről készítünk egy képregényt, ami bemutatja, hogy mi lesz a randi programja.

Legyünk turisták a saját lakhelyünkön!: Kevesen tudjuk, hogy a lakóhelyünknek mi a történelme, milyen nevezetességek, vagy műemlékeke találhatók ott, ezért csináljunk úgy, mintha csak egy napra érkeztünk volna a lakhelyünkre, és szeretnénk felfedezni a nevezetességeket. Állítsunk össze egy útvonaltervet, amiben segítenek az online, vagy a régi, útikönyvek, a Google térkép, és a Wikipédia, majd induljunk útnak a párunkkal!

A kirándulás közben tényleg csináljunk úgy, mintha turisták lennénk! Üljünk be egy büfébe, étterembe, vagy egy cukrászdába, menjünk múzeumba, és fényképezzünk!

Ételkóstolás sötétben vagy becsukott szemmel: Szükségünk lesz egy kosára, abroszra, és műanyag poharakra. Az abroszt terítsük le, a poharakba pedig adagoljuk ki az ételeket, amiket szeretnénk megkóstoltatni a partnerünkkel.

A menüben lehetnek őszi gyümölcsök, sült zöldségek, egy-egy falat fűszeres hús, sajtok, péksütemények, csokoládé, birsalmasajt és csonthéjasok, pár szem dió, mandula, mogyoró. A párunk szemét kössük be, vagy kérjük meg, hogy csukja be a szemét, esetleg sötétítsünk be. A párunk először tapintsa meg az ételt, és próbálja meg úgy kitalálni, hogy mi lehet az, majd kóstolja meg.

Városnézés, kirándulás rollerrel, gördeszkával vagy görkorcsolyával: Ehhez a módszerhez szükségünk lesz némi izommunkára és ügyességre. Indulás előtt változzunk idegenvezetővé, és készítsünk útitervet, gyűjtsük össze a látványosságokat, amikről néhány mondattal foglaljuk össze a lényeget.

A kiránduláshoz vigyünk magunkkal egy termoszban gyümölcsteát, vagy forralt bort, ha hűvösebb lenne az idő, mert biztos, hogy jól fog esni a párunknak és nekünk is az ital.

Készítsünk és eregessünk együtt papírsárkányt!: A sárkányröptetés nagyon jó szórakozás, de figyeljünk arra, hogy szeles (nem viharos) időben, és olyan területen reptessük a sárkányunkat, ahol nincsenek fák, antennák, oszlopok, mert azokra könnyen fennakadhat.

Ha nincs a papírsárkányunk, akkor a világhálón rengeteg olyan oldalt találhatunk, amelyek leírják, hogy hogyan tudunk olcsón és egyszerűen összerakni egyet papírból vagy műanyag zsákokból, fóliák segítségével.

Ne feledkezzünk meg a festésről, és a feliratokról se, mert azoktól érdekesebb lesz a sárkányeregetés. Akár versenyezhetünk is, hogy melyikünk sárkánya marad tovább a levegőben.

Könyvtári bújócska: Csak azt beszéljük meg a partnerünkkel, hogy hol, és nagyjából mikor találkozunk a választottunkkal. A helyszín legyen egy nagyobb méretű megyei/egyetemi/központi könyvtár. A termet, a pontos helyet ne áruljuk el, tehát mondjunk például azt, hogy Somogyi Könyvtár, szombat délelőtt.

Az első feladat az, hogy találjuk meg egymást, de ehhez nem használhatunk mobilt, és a közönségtől sem kérhetünk segítséget. A második feladat az, hogy ahol egymásra találtunk, abban a szekcióban válasszunk egy-egy könyvet, amit egy órán keresztül lapozgassunk. A harmadik feladat az, hogy foglaljuk össze egymásnak, hogy miről szólt a könyv, és miért volt érdekes a témája.

Nyálas, szirupos, de bombabiztos könyvtáros randi: Ennél a randevúnál szükség lesz egy kis szervezésre. Beszéljük meg a partnerünkkel, hogy találkozzunk a városi könyvtárnál, majd, ha megérkezett a lány, vagy fiú, akkor mondjuk azt, hogy valamiért be kell mennünk.

A könyvtárban lépjünk a könyvtároshoz, akivel korábban előre megbeszéltük a forgatókönyvet, és a párbeszédet. A könyvtáros elővesz egy szerelmes verseskötetet, ami előre megvettünk, majd azt átadja a partnerünknek, aki egy rózsaszálat fog találni a műben.

Éjszakai piknik a városban: A találka előtt süssünk süteményt, majd azt csomagoljunk be lekvárral, kiskanalakkal és szalvétával. Ezután hívjuk el a partnerünket egy kiállítás megnyitójára.

Ennek a témája lehet bármi, például fotó, plakát, festmény. A megnyitó után igyunk meg valamint, hogy legyen időnk beszélgetni, majd sétáljunk azon az útvonalon, amit előre elterveztünk, és végül üljünk le a város legszebb pontján. Ekkor vegyük elő a süteményt, ami biztos, hogy telitalálat lesz.

Közös szüretelés vagy gyümölcsszedés: Menjünk a párunkkal „Szedd magad!” akciókat hirdető kertekbe, vagy segítsünk a szüretelésben a barátainknak, rokonainknak, ismerőseinknek.

A munkát megédesíthetjük azzal, hogy titokban egymást etetjük a szőlővel, vagy egymásra kacsintunk, esetleg apró jelekkel egymás tudtára adjuk, hogy fontosak vagyunk egymásnak. A közös tevékenységek azért is jók, mert így jobban megismerjük egymást a partnerünkkel, mint egy szokványos randin.

Kiderül például, hogy milyen személyiségünk, hogy bírjuk a legkisebb gyűrődést, tudunk-e másokkal együttműködni, kivesszük-e a részünket a munkából, folyamatosan lamentálunk-e vagy képesek vagyunk-e viccesen felfogni a szituációt, mennyire vagyunk figyelmesek, és még sorolhatnánk.

Csendes randi: A 2000-es években, New Yorkban terjedt el a quiet party, mert az emberek unták, hogy a szórakozóhelyeken nem lehet beszélgetni. A csendes bulikon ezért az volt a szabály, hogy zene nem szólhatott, és a párok csak írásban és kézjelekkel kommunikálhattak. Ezt mi is megtehetjük, ha egy csendes délutánt vagy estét töltenénk a kedvesünkkel.

A csendes randi alkalmával menjünk el állatkertbe, múzeumba, vagy üljünk be egy étterembe, ahol nem ismernek, mert akkor senki sem fogja furcsállni, hogy miért nem beszélgetünk a partnerünkkel.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)