Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Dolgok, amiket csak a tanárok érthetnek

Tetszik a cikk?

Egyáltalán nincs olyan könnyű dolga a tanároknak, mint ahogy azt a szülők némelyike hiszi.
Mind utáljuk, amikor jön valaki, akinek fogalma sincs arról, hogy mi a munkánk, és elkezd kioktatni minket róla. Amíg mi rászólhatunk az ismerősünkre, hogy ezt fejezze be, addig a tanárok állandóan a szokásos kliséket hallgatják, kezdve azzal, hogy nekik van a legkönnyebb szakmájuk.

A tanítás azonban nemcsak egy szakma, hanem hivatás, hiszen komoly elhivatottság kell ahhoz, hogy minden szeptemberben belépjenek a tantermekbe, amikből júniusban a gyerekek távoznak, de ők maradnak.

Lássuk, hogy melyek azok a dolgok, amiket csak a tanárok érthetnek.

Influenzaszezon: A külvilág nem tudja, hogy közeledik az influenzaszezon, amikor a tanárok már kézfertőtlenítővel és zsebkendőkkel járnak iskolába, hiszen tudják, nem létezik a világon olyan vírus, amit legalább egy diák ne vinne be az intézménybe.

Szülői értekezletek: A tanárok mindig úgy képzelik, hogy mennyi mindenről fognak beszélni a szülővel, aztán hideg zuhanyként éri őket, hogy csak három szülő megy el. A tanárok egy idő után tudják, hogy ugyanazok az anyukák és apukák fognak megjelenni, ám nem mehetnek haza idő előtt. A szülői értekezleteket ráadásul mindig egy kemény nap előzi meg.

A gyerekeknek nem kell koffein: A különböző szakértők azt harsogják, hogy jobb lennem, ha nem 8-kor, hanem 9-kor vagy 10-kor kezdődne az oktatás. A tanárok azonban tudják, hogy a diákok már nulladik órában is képesek nagy zajt csapni, nekik pedig oda kell figyelniük az élénk gyerekekre, pedig még nem is kezdett hatni a reggeli koffein a szervezetükben.

Nem sírni: Nagy önuralom kell ahhoz, hogy a tanárok ne sírják el magukat, amikor egy problémás gyerek  9 hónap után megérti, amit tanítani próbáltunk. Azt sem könnyű sírás nélkül megállni, amikor a diákok a tanárok idegein táncolnak, és feltett szándékuk kiborítani őket.

A szülők, akik szerint az ő gyerekük nem hibázik: A szülők hajlamosak azt hinni, hogy mindig a tanár a hibás, ha a gyerek például megbukik matekból. Igaz, a tanárok sem tévedhetetlenek, de némelyik szülőnek meg kell értenie, hogy a tanárok nem a diák ellen vannak, hanem azért, hogy segítséget nyújtsanak neki. Amennyiben a tanár és a szülő hajlandó együttműködni, akkor sokat lendíthetnek a gyerek jövőjén.

„A tanároknak könnyű dolga van”: Minden szakmában van egy olyan mondat, amitől legszívesebben sikítanánk, főleg azért, mert olyan ejti ki a száján, akiről tudjuk, hogy két perc után feladná az adott munkát.

A tanárok esetében rendszeresen olyan ember teszi ezt a megjegyzést, akire egy gyereket sem bíznánk, nemhogy harmincat. A tanárok tudják, hogy milyen nagy kihívás egyszerre több tucat örökmozgó gyereket lekötni, milyen időigényes a dolgozatok javítása, és a határidő betartása, és az sem egyszerű feladat, hogy jó viszonyt alakítsanak ki a diákokkal.

Mindenhol megtalálják őket: Megszűnik a magánélet, ha tanár lesz valakiből, hiszen ők mindig azok maradnak a diákok, szülők szemében, tehát számukra sosem lesznek civil emberek a tanárok, ezért kínos például összefutni a bőrgyógyásznál.

(Forrás: bien.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*