Igazi őszi étel, ami tökéletes vendégváró finomság is egyben.
Minden évszaknak megvan a maga jellegzetes zöldsége, gyümölcse, így az ősznek is, amikor előtérbe kerül a sütőtök, és az abból készült ételek. Most a sütőtökös batyu, ami amellett, hogy látványra nagyon szép, még a lakást is csodás illattal tölti be, míg sül.

Ha vendégeket várunk, akkor mindenképpen megéri lenyűgözni őket a sütőtökös batyuval, aminek az elkészítéséhez nem kell konyhatündéreknek lennünk. Amennyiben pontosan követjük a következő receptet, akkor biztos, hogy nem fogjuk elrontani a finomságot.

Hozzávalók a tésztához:

1 és ¼ csésze teljes kiőrlésű liszt
fél teáskanál só
1 teáskanál friss
aprított zsálya
fél csésze sótlan
hideg vaj, kockákra vágva
¼ csésze jéghideg víz.

Hozzávalók a töltelékhez:

1 közepes méretű sütőtök, meghámozva, kimagozva és négy cikkelyre vágva
fél teáskanál só
3 teáskanál extraszűz olívaolaj
2 póréhagyma
vékonyra szeletelve
¼ teáskanál frissen őrölt bors
15 dkg kecskesajt, vékonyra szeletelve
1 lágyan felvert tojás
8-10 zsályalevél.

Elkészítés:

Először a tésztával kezdünk, amihez dolgozzuk össze a száraz hozzávalókat. Ezt követően morzsoljuk hozzá a vajat és végül öntsük hozzá a vizet. Ezután formázzunk belőle két bucit, amiket csavarjunk fóliába, és tegyük őket a hűtőbe.

A következő dolgunk az, hogy a sütőt melegítsük elő 260 fokra, és 20-25 percig süssük a tököket, amíg a szélük aranybarna nem lesz. Eközben fonnyasszuk meg a póréhagymát egy kevéske olajon egy csipet sóval. Ezután keverjük el őket egy nagy tálban a kikapart tökkel és a borssal.

A sütőt most 180 fokra kell tekernünk, majd vegyük elő a tésztát, amit lisztezett felületen nyújtsunk ki kerek formára. Ezután tegyük tányér alakúra formált alufóliába őket, majd halmozzunk mindkettőre a sütőtökös keverékből úgy, hogy körülbelül 3 centiméter szélt hagyjunk szabadon. Ezt követően tegyük rájuk a kecskesajtot és a zsályaleveleket.

A tészták szélét kenjük meg a felvert tojással. Végül tegyük be őket a sütőbe, és 35-45 percig süssük. Tálaláskor locsoljuk meg olívaolajjal a batyukat.

Jó étvágyat!

(Forrás: bien.hu)