Egy felmérés lesújtó képet festett arról, hogy a brit gyerekek mennyire nincsenek tisztában a karácsony hagyományaival.
Az általános tudás része az, hogy el tudjuk mondani, hogy karácsonykor mit ünneplünk, ám egy felmérésből kiderült, hogy a brit ovisok és kisiskolások nagyon sok mindent rosszul tudnak az ünnep hagyományaival kapcsolatban.

A felmérést egy londoni bevásárlóközpontban végezték el, ahol 1000 gyereket kértek meg, hogy töltsenek ki egy feleletválasztós kérdőívet. A kérdések között szerepelt például az, hogy „kicsoda Jézus Krisztus”. A válaszok a következők voltak: a) a Chelsea futballistája b) Isten fia c) televíziós műsorvezető d) az X-Factor versenyzője e) űrhajós.

Erre a kérdésre a gyerekek 20 százaléka azt válaszolta, hogy Jézus Krisztus a Chelsea futballistája. Az 5 és 12 év közötti fiatalok azonban nemcsak ebben a válaszban tévedtek, ugyanis a válaszadók több, mint 10 százaléka úgy hiszi, hogy a három királyok Google Maps térképpel jutottak el a kisdedhez, és egy varázspálcát, egy tiarát valamint szárnyakat vittek ajándékba neki.

Sok gyerek abban is tévedett, hogy hol született meg a kis Jézus. A gyerekek negyede erre a kérdésre azt válaszolta, hogy Szűz Mária egy templomban hozta világra a kisdedet. Ezek után az már nem is olyan meglepő, hogy a gyerekek szerint Rudolf, a rénszarvas, létezik, és karácsonykor a Mikulás születésnapját ünnepeljük. Itt annyi „enyhítő körülmény” van, hogy Angliában nem tartanak külön Mikulás napot, hanem a Télapó karácsonykor viszi az ajándékokat.

A Netmums szülői csoport tagjait szabályosan sokkolta az eredmény, ám hamarosan kiderült, hogy a gyerekek tudatlansága annak tudható be, hogy minden harmadik iskolában tartanak csak olyan betlehemes ünnepséget, amely megfelel a hagyományoknak.

(Forrás: webbulvar.hu)