Óvatos és átgondolt gyakorlatokkal ébresszük fel a még alvó testünket, hogy jó közérzettel kezdjük a napot!
A munka utáni edzésnél, már csak a reggeli tornára vesszük rá magunkat nehezebben, pedig a reggeli testmozgást meg fogja köszöni a szervezetünk, ezért szokjunk rá, hogy ne az ébresztőóra keltse fel az alvó testünket!

A reggeli ébredés fontos feladatai közzé tartozik, hogy a merev izmainkat és ízületeinket fellazítsuk, mert ez az apróság egész nap meghálálja magát. Éjszaka minden szervünk, és a szervrendszerünk is nyugalomban, lelassult funkcióval működik, ezért reggel eleve rosszkedvűen indul a napunk, ha hirtelen kiugrunk az ágyból, és megterheljük a szervezetünket.

Érdekes adat, hogy 45-50 éves kor fölött, sokkal gyakrabban sérülnek meg az emberek attól, hogy a felkeléssel hirtelen megterhelik a testüket. Ez főleg akkor jellemző, ha késésben vagyunk, és kapkodunk. Egy ilyen nap, ami eleve rosszul indult, csak a továbbiakban is rossz lehet.

Mostantól ezt kerüljük el úgy, hogy fokozatosan, óvatosan, és megfelelő sorrendben végezzük el a reggeli tornát, aminek köszönhetően, kellemessé tesszük az ébredést. A reggeli tornához elég 5-6 perc, mert ez nem edzés, hanem inkább a nap első bemelegítése.

A reggeli tornához korábban sem kell kelnünk, hiszen ez a pár perc nem számít soknak. A mozgás lényege a keringésfokozás, izomnyújtás, és az ízület bemozgatása, tehát meg sem kell izzadnunk.

Az első feladatot még fekvő testhelyzetben teljesítsük! A karunk legyen függőlegesen, és végezzünk csukló- és könyökkörzést, majd nyakkörzést! Ezt követően 3-4 mély belégzés következik, öt ütemen keresztül belélegezve, majd ugyanennyi idő alatt kilélegezve! Fontos, hogy a keringés lassú fokozása és az oxigenizáció együtt, egymást segítve történjen.

Következő lépésként üljünk az ágy szélére, és lassan körözzünk a vállunkkal! Fontos, hogy csak a jóleső érzés határain belül mozogjunk, és ne erőltessük azokat a mozdulatokat, amik fájdalmat okoznak!

Végezzünk néhány törzsfordítást és törzshajlítást mindkét oldalra, majd álljunk fel, emelkedjünk lábujjhegyre, és néhányszor végezzünk bokakörzést mind a két lábunkkal, felváltva.

A következő feladat, hogy ereszkedjünk le guggolásba, és végezzünk 3-4 térdrugózást, de csak akkor, ha nem érzünk fájdalmat! Ezt követően nyissuk ki az ablakot, és egy szék karfájára támaszkodva, végezzünk négyszer-ötször előre törzshajlításokat, majd jöhet néhány mély belégzés!

Ennyi gyakorlat után, az alapvető szerveink működése lassan beindul, ezért a reggeli tornát kibővíthetjük néhány nehezebb gyakorlattal. Folytassuk a mozgást lassú helyben járással, majd végezzünk magas térdemelést! Ha nem akarunk, akkor nem kell teljes mozgásterjedelemben mozognunk, mert a cél az, hogy jó legyen a közérzetünk!

A következő feladathoz üljünk le, és nyújtsuk ki a lábainkat, majd hajoljunk előre, és érintsük meg a lábfejünket! Ha jól csináljuk, akkor kellemes, nyújtó érzést kell éreznünk deréktájon és a comb hátulsó felén.

Amennyiben jó erőben vagyunk, akkor ezt követően helyezkedjünk el fekvőtámaszban és végezzünk el néhány karhajlítást és nyújtást! Először csak félig, majd teljesen engedjük le a mellkasunkat a talajig! Ezt 5-10 alkalommal ismételjük meg!

Ha ezzel is végeztünk, akkor álljunk fel, és kocogjunk egy kicsit egyhelyben. A reggeli tornát ezzel zárjuk, és élvezzük, hogy jó közérzettel, és frissen kezdhetjük a napunkat!

(Forrás: eletmodkozpont.hu)