Elhanyagolja a dél-koreai gyártó a kettővel korábbi generációs csúcskategóriás mobiltelefonját, amivel kivívta a vevők ellenszenvét.
2012 májusában mutatta be a Samsung az akkori zászlóshajójának számító, I9300-as típusjelzésű, Galaxy S III mobiltelefonját. A csúcskategóriás készülék eredetileg Android 4.0.4-es operációs rendszerrel volt kapható, amit folyamatosan frissített a cég, ám ennek most vége!
A Galaxy S III-on jelenleg Android 4.3 fut. Az elmúlt hetekben-hónapokban azonban rengetegen találgatták, hogy a készülékekre meg fog-e érkezni a legújabb frissítés, az Android 4.4 (KitKat), ami a legújabb Samsung mobilon már fut.
A csúcsmobil tulajdonosai csak eddig reménykedhettek, mert a dél-koreai gyártó bejelentette, hogy nem fog újabb frissítés érkezni a két évvel ezelőtti sztár készülékre. A Samsung azzal magyarázza a döntést, hogy a Galaxy S III-ban csak 1 GB RAM található, ami kevés ahhoz, hogy az Android 4.4-et megfelelően futtassa a telefon.
Ezzel az indokkal csak az a probléma, hogy a Google tavaly októberben azt ígérte, hogy az Android 4.4-nek annyira csökken a hardverigénye, hogy akár 512 MB-os low-end készüléken is kiválóan fog működni.
Az 1 GB RAM, tehát még akkor is elég kell, hogy legyen a frissítésnek, ha a Samsung TouchWiz felhasználói felülettel terheli meg a standard Androidot. Az igazi ok, tehát inkább az lehet, hogy a Samsung nem akar erőforrást pazarolni egy két évvel ezelőtti mobilra.
A Galaxy S III-hoz hasonlóan, az ugyancsak 1 GB RAM-os, és jelenleg még csak Android 4.1.2-t használó, Galaxy S III mini sem kapja meg a legújabb Androidot, ami a Samsung bejelentése szerint, csak a 2 GB RAM-mal ellátott, és 2012 szeptemberében debütált, Galaxy S III LTE (I9305) készülékre lesz elérhető.
A Samsung háza táján nem ez az első botrányos döntés, hiszen tavaly ősszel látott napvilágot az a döntés, amely szerint a két évvel korábban megjelent Galaxy Nexus sem kapja meg az Android 4.4-et.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy mostanában egy két éves csúcskategóriás mobiltelefon tulajdonosa nem igen várhat frissítést a készülékére, mert a gyártók általában 18 hónapig biztosítanak komolyabb támogatást a termékükre.
Ma már az okostelefonok időtállóak, tehát nem kell olyan gyakran cserélgetni őket, mint korábban, ezért a gyártóknak muszáj mást kitalálniuk, hogy a vevőket arra sarkallják, hogy cseréljék le a korábbi mobilokat, az újakra.
(Forrás: technet.hu)
Legutóbbi hozzászólások