Jelek, hogy az elhunyt szeretteink a közelünkben vannak

Figyeljünk az illatokra, tárgyakra, temetőkre!ghostchildÁthelyezett tárgyak: Néha előfordul, hogy rosszul emlékszünk arra, hogy hol hagytunk egy tárgyat. Amennyiben ez sokszor előfordul, akkor gyanakodhatunk, hogy egy szellem van a közelünkben. Erre utal az is, ha egy olyan fotó bukkan fel, amely egy elhunyt személyt ábrázol.

Váratlanul pont azzal az emberrel találkozunk, akire szükségünk van: Előfordulhat, hogy az elhunyt szeretteink úgy segítenek, hogy elintézik, hogy szó szerint szembejöjjön a lehetőség, tehát ez nem mindig a véletlen műve.

Fantom illatok: A szellemek gyakran illatokkal kommunikálnak, mert ezzel utat nyitnak az elméhez. Az illat lehet egy kedvenc parfümé, dohányé, vagy ételé.

Álmok: Néhány álom sokkal valóságosabbnak tűnhet, mint a többi. Ezeket jól figyeljük meg, mert rejtett üzenetek lehetnek bennük.

Figyeljünk a háziállatokra: Ha volt háziállata az elhunyt szerettünknek, akkor figyeljük meg a viselkedésüket. A macskák dorombolnak, a kutyák csóválják a farkukat, ha a halott gazdájukat érzékelik.

Temetői jelek: James Van Praagh médium szerint minden halott szelleme ott van a temetésén, hogy vigaszt nyújtson a gyászolóknak. Az elhunytak próbálnak jelezni, hogy megbékéltek a halállal. Ezt akkor érezhetjük, ha befelé figyelünk.

(Forrás: bizzarium.com)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

5 hozzászólás

  1. Csak démonokon, az okkult világon keresztül van kapcsolat- aminek viszont nagy ára van…

  2. Ostobaság. Ne hülyétsétek, a már amúgy is ostoba mépet!

  3. Nem kellene baromságokat beadni a népnek! Tetszene inkább tanulni!

  4. A kétkedő okoskáknak feltűnhetne, hogy minden kultúra, minden korszakában, más-más kontinenseken is kb. ugyanúgy tapasztalják a szellemvilág hatását.
    A démonizálós riogatóknak van némi joguk arra, hogy óvatosságra intsenek, valóban felelősséggel (és alázattal, szeretettel) kell ehhez hozzáállni.
    Ha esetleg valakit érdekel az igazság:
    http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/igazsag-kutatasa/257-koenyvajanlo-lelkuenk-utja-1-2-3-4

    • Aham, akkor tessék már bizonyítékokat is prezentálni. Főleg, mert a tapasztalás általánossága már eleve nem teljesen igaz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*