Február óta foglalkoztatta a tudósokat a kérdés, amire most választ kaptak.ruhaMindenki emlékszik a ruhára, ami 2015 februárjában terjedt el az interneten, valamint a hírekbe is bekerült. A holmi annak köszönhette a népszerűségét, hogy sokan helyesen kék alapon fekete csíkosnak látták, míg mások arany és fehérnek.

A jelenség a pszichológusok kíváncsiságát is felkeltette. Habár korábban elmagyarázta néhány agykutató a jelenség okát, a német kutatóknak majdnem egy év kellett ahhoz, hogy kézzelfogható bizonyítékot találjanak.

A leegyszerűsített pszichológia az, hogy a tárgyaknak valójában nincs színük. Az emberek csak azért látnak árnyalatokat, mert a spektrum bizonyos tartományába eső fényt verik vissza a tárgyak, a szem és az idegrendszer pedig erre reagál úgy, hogy színeket generál.

A szembe jutó fényt a tárgy felületéről visszaverődő fény jellemzői és a megvilágítás határozza meg. Az agy ezeket szétválasztja, ezért látjuk a megvilágítástól, napszakoktól függetlenül ugyanolyannak a tárgyakat.

A ruha jelenségével foglalkozó német kutatók 28 ember agyát vizsgálták meg MRI-vel, miközben az alanyok a ruhát nézték. A résztvevők fele kék-feketének látták a holmit, míg a többiek fehér-aranynak.

Azoknál, akik tévesen fehér-aranynak érzékelték a ruhát, nagyobb aktivitást mutatott a magasabb szintű gondolkodási feladatokért felelő agyterület, tehát a fali és a frontális lebeny egyes részei. Az esetükben nem a beérkező információ, hanem egy felülről vezérelt folyamat döntötte el a ruha színét.

(Forrás: divany.hu)