Kávé nélkül is felpörgethetjük az elménket.eatSokan úgy gondolják, hogy reggel csak a kávé képes felébreszteni az agyukat, ahogy a délutáni fáradtság ellen is egy feketével próbálják elérni, hogy legalább még egy kicsit működjön az elméjük, pedig az agyserkentésnek más módjai is vannak.

A jó minőségű étcsokoládé például a kávéhoz hasonló gyorsasággal fejti ki a hatását. Ez annak köszönhető, hogy a kakaóbabban található teobrominnak a koffeinhez hasonlító hatása van, tehát élénkít, növeli a szellemi aktivitást.

Emellett a csokoládé garantálja a reggeli boldogságérzetet, sőt, ha minimum 70 százalékos kakaótartalmút veszünk az édességből, akkor rengeteg antioxidánst nyerhet belőle a szervezetünk.

Az alma is elég lendületet ad ahhoz, hogy jól teljesítsünk. Mivel a gyümölcsben sok a természetes cukor, ezért képes felpörgetni, bár a hatását lassabban fejti ki, mint a kávé. A fokozatosság azonban nem hátrány, hiszen így nem jelentkezik az a fáradtságérzet, ami akkor szokott, ha a kávé hatása elmúlt. Az alma szénhidráttartalma energiával tölt fel, a rosttartalma pedig az anyagcserének tesz jót.

A dió, a mogyoró és a mandula is kiváló helyettesítője a kávénak, feltéve, hogy nem vagyunk allergiások rájuk. A magvaknak magas a B1-vitamin tartalma, ami fokozza a szellemi teljesítőképességet, illetve kiváló a stressz ellen. A dió, mandula, mogyoró nagy mennyiségben tartalmaz fehérjét, E-vitamint.

Végezetül a vízről se feledkezzünk el, hiszen oda kell figyelnünk, hogy a szervezetünk megfelelő mennyiségű folyadékot kapjon, különben romlik a koncentrálóképességünk. Reggel különösen fontos, hogy megigyunk 1-2 pohár vizet, mert ezzel ébresztjük fel a sejtjeinket, a testünkben egészséges szintre kerül az oxigén, aminek következtében energikusabbnak érezzük magunkat.

(Forrás: life.hu)