A kutatók nyolc dologgal bizonyítják, hogy bárki jól érezheti magát a bőrében.Happy couple embracing and laughingA szakemberek a fejükbe vették, hogy meggyőzik a szkeptikusokat arról, hogy a boldogság nem egy olyan ritka kincs, amit nagyon nehéz elérni, és materiális javak sem kellenek ahhoz, hogy valaki örömöt érezzen.

Vegyünk példát az idősekről: A kutatásokból kiderült, hogy ahogy az emberek korosodnak, úgy találják meg a mindennapi tapasztalatokban az örömöt, míg a fiatalok extrém élmények alapján határozzák meg önmagukat. Az idősebbek olyan hétköznapi eseményeket is örömmel élnek meg, mint a séta a közeli parkban, vagy egy családdal töltött program, míg a fiatalok nem értékelik sokra az átlagos eseményeket.

Tudatos mosogatás: Kiderült, hogy a mosogatással 27 százalékkal csökkenthető a stressz, és 25 százalékkal növelhető a szellemi inspiráció. Ehhez az kell, hogy odafigyeljünk az olyan részletekre, mint a mosogatószer, szappan illata, a víz csobogása, az edények formája.

Nincs baj az életközépi válsággal: A természetes krízisállapot a középkorral jár, és 54 éves kor után kezd megszűnni. Ennek oka, hogy ebben az életkorban nagyobb nyomás nehezedik az emberekre a pénzügyi célok, sikerek elérése miatt, mert ekkor alapozhatják meg az időskori jóllétet.

Az emberek többsége általában boldog: A kutatók különböző gazdasági helyzetű országokat és népüket vizsgálták meg, majd megállapították, hogy még a szerény körülmények között élők is enyhe pozitív hangulatban élik a mindennapjaikat, ha nem érte őket valamilyen erős érzelmi esemény, trauma.

Keressük az áhítatot: Akik gyakran élik át az áhítatot, azok elkerülhetik a betegségeket. Ennek egyik, hogy az áhítat lelassítja a szubjektív időérzéket, valamint úgy érezzük, most valami hatalmas dologgal találkoztunk.happy-peopleUtánozzuk az extrovertáltakat: Másokat is boldoggá tehetünk, ha extrovertáltként viselkedünk. Ezért, ha eddig csak akkor beszéltünk, ha muszáj volt, akkor mostantól szokjunk rá arra, hogy spontán szóba elegyedünk másokkal, mert egy rövid eszmecsere után érezni fogjuk, hogy pozitívabb lett a hangulatunk.

A séta feldob: A szakértők rájöttek, hogy függetlenül attól, hogy milyen a hangulatunk, akkor is boldogok lehetünk, ha utánozzuk a boldog gyaloglóstílust.

Tegyük azt, ami jól esik: Van, akinek az okoz örömöt, hogy szombat délután a haverokkal nézi a meccset, vagy a családdal kirándul, csendben olvasgat. Mivel minden ember különböző, ezért nem csoda, hogy mindenkit más tesz boldoggá, tehát semmi értelme mások életéhez igazítani a sajátunkat. A legegészségesebb az, ha azzal foglalkozunk, ami mi szeretnénk csinálni.

(Forrás: divany.hu)