Negyven perccel késlelteti az alvási hormon termelődését a koffein.coffeA kedvenc feketénkről eddig is tudtuk, hogy nem segít az elalvásban, ám most a Science Translation Medicine tanulmánya bebizonyította, hogy a koffein lelassítja a szervezet belső óráját.

Ha például három órával lefekvés előtt megiszunk egy dupla eszpresszót, akkor nagyjából 40 perccel késleltetjük az alvási hormon, a melatonin termelődését, amivel még később sikerül álomba szenderülnünk.

Dr. John O’Neill, a Cambridge-i Medical Research Council’s Laboratory of Molecular Biology munkatársa, és az ez egyik kutató elmondta, hogy nem jó ötlet, ha fáradtság ellen kávét iszunk, mert először segít, de később nehezebben alszunk el, és emiatt nem tudjuk kipiheni magunkat.

A másfél hónapos kutatás során ugyanis kiderült, hogy a koffein képes megváltoztatni a kémiai óra működését némelyik emberi sejtben. Dr. O’Neill véleménye az, hogy a kísérlet eredménye segít az alvászavarok, a pacsirta típusú emberek és a jet lag kezelésében.

Prof. Derk-Jan Dijk, a University of Surrey munkatársa arról beszélt, hogy az emberek koffeinérzékenysége különböző, ám abban az esetben, ha a kávézók problémát tapasztalnak az elalvásnál, akkor hagyják ki a délutáni, esti kávét.

(Forrás: hazipatika.com)