Gondolkodásod megváltoztatásával megváltozik az életed.

pozitív

Szinte napi szinten olvashatjuk, hogy a pozitív gondolkodás segítségével elérhetjük álmainkat, megváltoztathatjuk egész életünket. Mindez igaz és nagyon szépen hangzik, de ha hosszú éveken át bizonyos minták alapján gondolkodtál, akkor joggal foghatod a fejedet, hogy mégis hogyan állj hozzá. Az évek során felgyülemlett hiedelmeket, meggyőződéseket és nézőpontokat megváltoztathatjuk, de mivel nem egy nap alatt gyakoroltuk be őket, így nem is egy nap alatt fogunk tőlük megszabadulni.

Ez a folyamat – amennyiben kitartóan és következetesen csináljuk – nagyjából 21 napot vesz igénybe, ugyanis ennyi idő kell egy szokás leépítéséhez, vagy éppen egy új szokás felvételéhez. Ebben az időszakban és persze utána is sokat segíthetnek a pozitív megerősítések. A pozitív megerősítések olyan egyszerű és lényegre törő mondatok, melyeket ha ismételgetünk, könnyedén beépülnek a gondolkodásunkba, ezáltal teljesen új távlatok nyílnak majd meg előttünk. Az interneten böngészve rengeteg példát találhatsz rá, de a biztos hatás érdekében írd fel a leggyakoribb negatív gondolataidat, írd melléjük a pozitív másukat és ezentúl azokat a mondatokat használd pozitív megerősítés gyanánt, különösen akkor, mikor a régi, negatív gondolkodásod üti fel a fejét bizonyos helyzetekben.