Unalom, szomjúság, a túl sok stressz, de az alváshiány is vezethet ahhoz, hogy megállás nélkül éhesnek érezzük magunkat.
Hiába tartjuk be a három főétkezést, és eszünk rendesen reggelit, ebédet és vacsorát, mégis egész nap azt érezzük, hogy muszáj ennünk valamit, mert különben azonnal éhen halunk? Még mielőtt az újabb adat kajáért nyúlnánk, álljunk meg, és gondolkozzunk el, hogy miért is tömjük magunkat?

Amennyiben a terhességet kizártuk, akkor vegyük számba, hogy a következő dolgok közül, melyek azok, amelyek okozhatják a folyamatos éhségérzetet!

Alváshiány: Hála a kutatóknak már tudjuk, hogy a kevés alvás elhízáshoz is vezethet. Ennek az az oka, hogy a szervezetünk a nap 24 órájában szénhidrátokkal teli ételekből próbálkozik energiát nyerni. A másik magyarázat erre az, hogy a szervezetünkben ghrelin hormon szabadul fel, ami óriási éhségérzetet eredményez.

Túl sokat ettünk előző nap: Biztos mind ébredtünk már korgó gyomorral reggel, annak ellenére, hogy este rendesen megtömtük a bendőnket. Ez nem azért van, mert az alvásidő alatt tágult a gyomrunk, hanem azért, mert a megevett ételek túl sok keményítőt tartalmaztak, ez pedig megbolondította a vércukorszintünket, ami olyan információt küld az agynak, hogy nincs tele a gyomrunk.

Premenstruációs szindrómában: Ez csak a nőket érinti. A szindróma egyik tünete a folyamatos éhségérzet, amit a megemelkedett progeszteronszint okoz. Ez azonban nem csak az étvágyra van hatással, hanem általános diszkonfortérzést is eredményezhet, ami megmagyarázza, hogy a nők miért harapósak a hónap ezen napjaiban.

Elégtelen mennyiségű vagy minőségű reggeli: Hiába vagyunk lelkiismeretesek, és tartjuk be a nap legfontosabb étkezését, ha nem ügyelünk arra, hogy milyen a reggeli, amit megeszünk. Ha kevés fehérjét juttatunk a szervezetünkbe, akkor egész nap cukrot és zsírt fogunk kívánni. Amennyiben kevés rostot, és zsírt fogyasztunk, vagy csupán kis mennyiségű ételt eszünk, akkor is éhesek leszünk. Figyeljünk arra, hogy reggel 300-400 kalóriát fogyasszunk el!

Gyógyszerek: Ezek között a készítmények között sok olyan található, amely megnöveli az étvágyat. Erre a megoldás egyszerű. Ne szedjük tovább az adott gyógyszert! Igaz, ezt akkor nem tehetjük meg, ha egész életünkben rászorulunk bizonyos gyógyszerekre, ezért konzultáljunk az kezelőorvosunkkal, hátha tud olyan készítményt adni, ami miatt nem akarjuk végigenni a napot.

Diétás üdítők: Ezek az italok becsapják az agyunkat, ami azt az üzenetet kapja, hogy mindjárt megkapja az ígért kalóriamennyiséget, ám az elmarad, ezért felfokozódik az éhségünk. Ennek az okát még kutatják a tudósok. A szakemberek csak annyit feltételeznek, hogy az aszpartán nevű édesítő lehet a felelős az éhségérzetért.

Szomjasak vagyunk: Mivel a szomjúság, és az éhség érzete könnyen összekeverhető, ezért könnyen előfordulhat, hogy valójában folyadékra van szükségünk, nem ételre. Ha úgy érezzük, ennünk kell egy szendvicset, akkor inkább igyunk, és várjunk pár percet. Amennyiben még mindig vágyunk a szendvicsre, akkor tényleg éhesek vagyunk. A másik trükk az, hogy részletesen képzeljük el, hogy valami nagyon nagy adag ételt falatozunk! Amennyiben a fantáziakép alapján már nem is akarunk enni, akkor biztos, hogy szomjasak vagyunk.

Unatkozunk: Ha elfoglaljuk magunkat valamivel, akkor dopamin szabadul fel a szervezetünkben, ami egyrészt a motivációért és az ösztönzésért felelős, másrészt azért, hogy jól essen az étel, ha majd eszünk. Ha, tehát nem csinálunk semmi olyat, amitől felszabadulna ez a boldogsághormon, akkor az agyunk keresni fog valami más megoldást, hogy aktiválja a dopamint. Erre az éhség a legjobb, úgyhogy foglaljuk el magunkat egy könyvvel, hallgassunk zenét, sportoljunk, vagy találjunk egy olyan elfoglaltságot, amit nem fogunk unni!

Stressz: Ha veszélyhelyzetben érezzük magunkat, akkor a vérkeringésünk és a szívműködésünk felfokozódik, az izmaink megfeszülnek. A szervezetünk ilyenkor nagyon gyorsan lemerül, és ezért nagyon gyorsan szüksége van üzemanyagra. Ezt a cukros, zsíros ételektől meg is kapja.

(Forrás: divany.hu)