Nem kötelező, mégis sokan betartják az öltözködési kódexet.A világban járva több városban is megfigyelhető, hogy az ott élő nők úgy öltözködnek, sminkelnek, mintha az adott helynek saját dress code-ja lenne. Valójában tényleg adnak olyan városok, ahol bár nincs kötelező öltözködési kódex, mégis sokan annak megfelelően válogatják össze a szettjüket. Az alábbi listán ilyen városok szerepelnek.

Miami: Talán nem a véletlen műve, hogy az USA-ban Miami a plasztikai sebészet fellegvára, hiszen a városban állandó a forró strandidő, tehát a kevés ruha miatt sok nő odafigyel a testére. A parton mindennapos látvány a nagy szilikonmell, ám nem ez az egyetlen testrész, amit szikével szabatnak tökéletesre a helyi nők, ugyanis az arcukon is szeretnek változtatni.

Miami saját dress code-ja úgy néz ki, amit sok más helyen ízléstelennek neveznének, hiszen a helyiek neon- vagy babaszínekből összeállított, testhangsúlyos szetteket viselnek, amihez sokszor napbarnított bőr és hosszú póthaj társul.

Stockholm: A minimalista stílus fővárosának is nevezhető Stockholmban a svédek annyira szépnek érzik magukat, nem mellesleg joggal, hogy nekik nincs szükségük komolyabb cicomára, és szívesen viselnek egyfajta „egyenruhát”.

A Stockholmban élő nők leginkább tornacipőt vagy lapos talpú cipőt viselnek, esetleg maximum törpesarkú csizmát húznak. A minimalista stílust azzal teszik tökéletessé, hogy egyszerű hátizsákot viselnek minden szerelésükhöz. A svéd nők sminkje visszafogott, de egy kevés rúzst azért használnak.

Róma: Az olaszokról általánosságban elmondható, hogy szeretik a divatot, de a rómaiakra kiemelten igaz, hogy imádják a luxus megjelenést. Ők bátran viselik a rengeteg aranyat, színes és drága ékszereket, ruhában viszont a fehéret, a feketét és a többi klasszikus színt részesítik előnyben.

Habár az időjárás miatt nem ezt várná az ember, mégis a rómaiakra nem jellemző a laza öltözködés. Például a nők 40 fokos hőségben sem vesznek fel tornacipőt, hanem még akkor is kizárólag magas sarkúban sétálnak Róma utcáin. Az olasz nőkre az erős smink és a kizárólag valódi bőrből készült cipő és táska is jellemző.

London: A divat terén London a leghaladóbb város az egész világon, hiszen az angol fővárosból már nem egy olyan trend indult, amely évek múlva meghódította a világot. Itt abban sincs semmi furcsa, ha egy nő visszafogott, virágmintás ruhában kortyolja el a délutáni teáját, este viszont már egy igazán vad punkszerelésben bulizik.

New York: Tekintve, hogy milyen sokféle kultúra gyűjtőhelye New York, így nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy milyen a New York-i nők stílusa. Ami biztos, hogy nincs egységes öltözködési stílus, tehát New York dress code-ja az, hogy bármit fel lehet venni, ám lábbeli szempontjából mindennél fontosabb a látványos, feltűnő, drága cipő.

Tokió: A japánok egyáltalán nem félnek, ha színeket és kiegészítőket párosítanak, sőt, mostanában az is divatba jött Tokióban, hogy a nadrág felett olyan ruhákat viselnek, amelyek bővelkednek a fodrokban, szalagokban masnikban és csipkében.

Az úgynevezett Harajuku-lányok ennél is merészebbek, hiszen ők felnőtt méretű gyerekruhába öltöznek, szeretik a neonszíneket, a hajukat pedig a szivárvány minden színére festik. Az ázsiai sminkdivat is különbözik az európaitól, méghozzá abban, hogy az ázsiaiak a bőr tökéletesítésére fektetik a hangsúlyt.

Párizs: A párizsi nők stílusáról közismert tény, hogy milyen egyszerű, mégis utánozhatatlan. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a ruhatáruk java részét olyan régi klasszikus darabok teszik ki, amelyek drágák, viszont évek múlva is elegánsak.

Magától értetődő, hogy egy ruhát kizárólag csak akkor lehet évek múlva is felvenni, ha az ember még belefér abba, ezért a párizsi nők a testükre is odafigyelnek, nehogy feszüljön rajtuk egy Chanel blézer. A smink esetében arra törekszenek a párizsi nők, hogy a lehető legkevésbé látszódjon az, hogy sokat foglalkoztak a kinézetükkel.

(Forrás: nlc.hu)