Influenzát, de ételmérgezést is kaphatunk a járatokon.planFülbajok: Amikor a repülő emelkedik, vagy süllyed, akkor megbomlik az egyensúly a fülkürtben, emiatt fülfájdalom, halláscsökkenés, szédülés jelentkezhet. A fülbajokat orvosolhatjuk azzal, hogy nagyokat nyelünk, vagy kortyolunk, esetleg ásítunk.

Repülőgépen felszolgált ételek: Egy átfogó, élelmiszerbiztonsági vizsgálat kimutatta, hogy hangyák, legyek, csótányok, kőtörmelék és listeria baktérium is előfordulhat az élelmiszerekben, ezért a repülőn csak akkor együnk a felszolgált ételből, ha az tűzforró, vagy minden élelmiszer külön, eredeti, jól záródó csomagolásban van!

Hidratálás: Minél magasabbra emelkedik a repülőgép, annál vékonyabb a levegőréteg, és kisebb a páratartalom, ezért a szervezetünk kevésbé áll ellen a kórokozóknak. Ezen azzal változtathatunk, ha indulás előtt, és a repülés alatt, sokat iszunk.

Ventilátor használata: Ne zárjuk el a ventilátort, mert a repülőgépek klímája nagyon kedvező a kórokozók számára, ám a ventilátorból érkező levegő többszörösen szűrt, tehát tisztább, ráadásul távolabb fújhatja a beteg utasok kórokozóit tőlünk.

Kerüljük a beteg utasokat: Ha tehetjük, akkor üljünk át egy szabad helyre, vagy használjunk arcmaszkot, ha van beteg utastársunk! Amennyiben ezeket nem tehetjük meg, akkor legalább döntsük hátra az ülést!

Használjuk kézfertőtlenítőt: A légúti megbetegedésekért felelős vírusok akár 3 óránál tovább is életben maradnak a repülőgépek felületein. Ha úgy érezzük, hogy szükségünk van rá, akkor tisztítsuk meg kézfertőtlenítő géllel vagy fertőtlenítő törlőkendővel az ülésünket, és a környékünket!

Mélyvénás trombózis: Különösen a hosszú, transzatlanti járatokon nagy az esélye annak, hogy vérrög alakul ki a lábszárban, és onnan eljut a tüdőbe, ahol embóliát, és halált okozhat. A trombózis esélyét csökkenthetjük, ha erre a célra kifejlesztett kompressziós harisnyát viselünk, rendszeresen felállunk és sétálunk, 30 percenként megmozgatjuk az alsó végtagok izomzatát, sok vizet iszunk, és kényelmes, szellős ruhát veszünk fel.

(Forrás: webbeteg.hu)