A fogkefét önmagától is cseréli az ember, amikor már szétállnak a sörték és látszik a fogápoló eszközön, hogy nem igazán alkalmas betölteni a szerepét a jövőre nézve. Azonban vannak olyan esetek is, amikor vadi új fogkefénket be kell áldoznunk az egészségünk érdeklében. Mik is ezek?

A fogkefe ugyan önmagában nem támogatja a különböző káros mikrobák elszaporodását, de a teljes sterilitás – annál az oknál fogva, hogy vízzel érintkezik és a szájüregünkkel is – nem elérhető. Fogmosás után mindig alaposan öblíteni kell a fogkefét és az újra használat előtt lehetőleg hagyni kiszáradni. Azonban van két olyan eset, amikor ez nem elég és drasztikus módszerekhez kell folyamodnunk.

shutterstock_2135745A különböző torok és mandulagyulladásos betegségek esetén, illetve vírusos és bakteriális fertőzések esetén, jobb megszabadulni a betegség után a fogkefétől ugyanis könnyedén megtelepedhetnek rajtuk ezek a kórokozók és később újra fertőzhetnek. A másik ilyen eset lehet, az ajakherpesz, ami szintén önmagát fertőzheti vissza.

Amennyiben valaki végletesen ragaszkodik a fogkeféjéhez és az még teljesen alkalmas lenne a használatra fizikai állapota miatt, esetleg a fertőtlenítéssel lehet megpróbálkozni. A fertőtlenítés során chlorhexidin-tartalmú szájöblítő szert érdemes vásárolni – ilyen például a Listerine és ebben áztatni a fogkefe sörtéit egy éjszakán át. A gyógyszertárakban lehet érdeklődni, milyen más szerek alkalmasak még erre a fertőtlenítésre.

forrás:femina.hu