Hipnotizálták az énekesnőt, aki nagyon aggódott, hogy elveszíti a hangját, ezért meglepő dolgot javasolt neki a sebész.
Az utolsó dolog, amire gondolni tudunk, ha kés alá kell feküdnünk, az az éneklés. Alama Kante azonban mégis így tett, amikor torokdaganat miatt megműtötték Párizsban. A hivatásos énekesnő rettenetesen félt, hogy baja esik a hangjának, mert tudta, hogy egy ilyen beavatkozás hangszálsérüléssel járhat.

Giles Dhonneur, aki az operációt végezte, azt javasolta a guineai származású énekesnek, hogy énekeljen a műtét közben, mert akkor ő tudni fogja, hogy nem érint érzékeny pontokat a kockázatos helyeken. Kante elfogadta az ötletbe, úgyhogy kezdődhetett az operáció, ami előtt egy hipnotizőr egészen Afrikáig vitte a pácienst, majd a helyi érzéstelenítés után, végre nekiállhatott a munkának a Henri Mondor kórház aneszteziológiai és intenzív ellátási osztályának vezetője.

A sikeres operáció utáni sajtótájékoztatón Dhonneur elárulta, hogy a torokdaganatot legtöbbször teljes érzéstelenítés mellett távolítják el, hiszen a fájdalom elviselhetetlen lenne a páciens számára, ha ébren maradna. Kante esete volt az első, amelynél eltekintettek a szokástól, mert az énekesnő transzban volt az egész operáció alatt.

A már teljesen felépült Kante elmondta a tájékoztatón, hogy az ő ötlete volt a hipnotizálás, és az, hogy utazhasson, ami meg is történt, hiszen az énekesnő tényleg Afrikában érezte magát. A beavatkozás után azonban Kante elnémult, ezért mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy a beteg újra megszólaljon, ami szerencsére megtörtént.

(Forrás: ujasz.hu)