Az egész napot átaludjuk, ha Kleine-Levin szindrómában szenvedünk, aminek a pontos oka ismeretlen.
Ismerjük a híres mesét, amelyben Csipkerózsika mély álomba szenderül, és csak a herceg csókja ébresztheti fel. A valóságban sajnos kevés egy hercegi csók, mert a Csipkerózsika, vagy Kleine-Levin, szindrómát ennyi nem orvosolja.

A főleg kamasz fiúknál jelentkező, ritka betegségre az a jellemző, hogy az érintettek, akár húsz órát is átalusznak, tehát szinte az egész napot. Ez a túlzott evési ingerrel és táplálékbevitellel, és szokatlan viselkedéssel jár együtt.

A Csipkerózsika szindrómáról egyelőre nagyon keveset tud az orvostudomány. A leíró és vizsgáló kutatók különböző véleménnyel vannak arról, hogy mi lehet a betegség kialakulásának az oka.

Egyesek szerint örökletes hajlamhoz, és genetikai tényezőkhöz kötött a Kleine-Levin szindróma, míg mások szerint inkább az agy alvásért, étkezésért, és testhőmérséklet szabályozásáért felelős részében zavar alakul ki, és ezért jön létre a betegség.

A Csipkerózsika szindróma tünetei nem állandó rendszerességgel jelentkeznek, hanem ciklusosan. Akár hetek is eltelhetnek úgy, hogy a betegeknél nem fordulnak elő a tünetek, amelyek között szerepel a ingerlékenység, letargia, fáradtság, apátia és tájékozódási zavar.

Emellett még súlyos viselkedésbeli eltérések, szokatlan szexuális vágy, és mély depresszió is felfedezhető a betegeknél. Előfordulhat, hogy gyerekesen kezdenek el viselkedni, vagy hallucinációk kezdik el gyötörni őket.

Sajnos jelenleg nincs olyan hatékony kezelési mód, amivel a Csipkerózsika szindrómát teljesen meg lehetne gyógyítani. Csak olyan gyógyszerek állnak rendelkezésre, amelyek javítanak a betegek állapotán. Ilyen készítmények a metamfetaminok, a metil- és modafinil. Ezekkel a kóros álmosságot lehet orvosolni, de némelyik gyógyszer tovább fokozza az ingerlékenységet, illetve nem tudja csökkenteni a kognitív zavarokat.

Ha úgy gondoljuk, hogy mi, vagy a környezetünkben élő ismerősünk produkálja a fent említett tüneteket, akkor mindenképpen ajánlott elmenni egy szakorvoshoz, hogy minél előbb kiderüljön, hogy szenvedünk-e a Csipkerózsika szindrómában!

(Forrás: napidoktor.hu)