Ezek az esetek bizonyítják, hogy a valóságnál nincs kegyetlenebb.A düh gyermeke: Gyönyörű, ragyogó kék szemű kislány volt Beth Thomas, akinek anyukája akkor halt meg, amikor a gyerek csak 1 éves volt. A kislány és az öccse, Jonathan a vér szerinti apjuknál maradt, aki szexuálisan bántalmazta őket. Végül a gyerekvédelem elvette a férfitól az akkor már 19 hónapos kislányt és 7 hónapos kisfiút.

A testvéreket egy gyermektelen pár fogadta örökbe, majd hamarosan rájöttek, hogy valami nincs rendben a kislánnyal, akinek aggasztó és erőszakos viselkedéséről dokumentumfilmet forgattak, mikor 6 éves volt.

Kiderült, hogy Beth reaktív kötődési rendellenességben (RAD) szenved, ezért nem tud kötődést kialakítani a gondozóival. A kislány örökbefogadó szülei, Tim és Julie elvitték egy terapeutához, Connell Watkinshez, aki vállalta Beth kezelését.

A terápia hatására Beth tünetei egy éven belül javultak, méghozzá annyira, hogy már képes volt megbánást mutatni. Évekkel később Beth szakképzett ápolónő lett, majd kiadott egy könyvet, aminek megjelentetésében a második örökbefogadó anyja, Nancy segített neki.

Ördögűző tanár: Eleinte zaklatott, de kedves tanárnak ismerték a 35 éves Danielle Harkinst, aki remek kapcsolatot ápolt a diákjaival. A floridai Petersburg-i ázsiai szociális szervezetnél dolgozó Harkins magánéleti gondokkal küszködött, ugyanis a nehéz válása mellett a két kisgyermeke elhelyezése sem ment könnyen.

A tanár válását 2012-ben véglegesítették, ami után Harkins különösen kezdett viselkedni, vallási fanatikussá vált, azon belül is az angyalok és a démonok érdekelték a leginkább. 2012. június 09-én Harkins azt kérte egy diákcsoporttól, hogy rakjanak egy kis „máglyát” a móló közelében.

A diákok azt hitték, hogy a tanár tábortüzes estét talált ki nekik, ám legnagyobb döbbenetükre Harkins megvádolta őket azzal, hogy démonokkal szövetkeznek, majd ördögűzést akart végrehajtani rajtuk.

A zavart és rémült diákok teljesítették Harkins tűz körüli táncolásra szóló utasítását, de amikor a tanár azt parancsolta, hogy vágják meg egymást, hogy így „kiszabadítsák a démonjaikat”, akkor arra már nem voltak hajlandóak.

A feldühödött Harkins megragadta a diákok egyik kezét, amit parfümbe mártott, és felgyújtott. Egy másik fiatal kezét letört üveggel vagdosott össze, és többeket is arra kényszerített, hogy vágják meg magukat. A diákok csak néhány nappal később mertek beszélni a történetről. Harkins 6 hónapos börtönbüntetést kapott.

Vértócsa: Sydney délnyugati részén található a Riverwood Általános Iskola, aminek tanárai azt hitték, hogy a pihentető iskolai szünet után nyugodt első tanítási napjuk lesz, de ebben nagyot tévedtek, ugyanis hatalmas vértócsát találtak a padlón.

A rendőrség megállapította, hogy a vér legyen bárkié, az biztos, hogy az illető rengeteg vért vésztett, és komoly orvosi ellátásra szorult. Az egész környéket átkutatták, de mégsem találták meg az áldozatot, ami már azért is különös, mert 2 méter magas szögesdrótot húztak az iskola köré.

Egy sérült ember biztos, hogy nem tudna megmászni egy ilyen magas kerítést. A vizsgálatokból kiderült, hogy az áldozat férfi volt, de az ügyet nem sikerült megoldani.

Horror a Csicsijimán: 1944. szeptember 02-án vezette az amerikai haditengerészet Avenger repülőgépét a 20 éves George H.W. Bush, aki nyolc társával a japán Bonin-szigetekhez tartozó Csicsijima-sziget felé tartott, hogy támadást indítsanak a rádiótorony ellen.

Bush ledobta a repülőjében lévő négy bombát, de a szigeten tartózkodó japán katonák lelőtték az ő és a társai repülőgépét. Mind a vízben landoltak. Bush társait elfogták, megkínozták, majd megölték.

Yoshio Tachibana japán altábornagy azt az utasítást adta, hogy négy hullát főzzenek meg, majd azok máját és combjait zöldségekkel, szójaszósszal leöntve egyék meg. Mindeközben Bush, akit nem sikerült elfogni, egy mentőtutajon vesztegelt órákon át, mire végül egy amerikai tengeralattjáró megmentette.

Később háborús bűncselekmények miatt kivégezték Guamban azokat a japán tiszteket, akik felelősek voltak a szigeten történt kannibáleseményért. George H.W. Bush az Egyesült Államok 41. elnöke lett 1989-től 1993-ig.

(Forrás: noiportal.hu)