A szorgalmat és a kitartást nem válthatjuk ki vele, de azért valamilyen szinten előrevetíti a születésünk száma, hogy hogyan alakul az életünk a munka világában.
Sikeres, és fényes karrierről álmodunk, és arról, hogy mindent megvehetünk magunknak, ami csak megtetszik. Ahhoz, hogy ez a vágyálom megvalósuljon, rengeteg vérre, és verejtékre lesz szükségünk, hiszen nem csöppenhet minden az ölünkbe!

A karrierről szőtt álmaink azonban néha ennek ellenére sem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, hiába minden erőfeszítés. Ilyenkor szeretnénk tudni az okát, hogy miért nem alakulnak jól a dolgaink.

Azt előre le kell szögeznünk, hogy a születésünk száma nem fog helyettünk dolgozni, vagy új munkahelyet keresni, de azért némi iránymutatást ad.

Hogy ezt megkapjuk, ki kell számolnunk a születésünk számát, így:

Ha 1984.12.08-án születtünk, akkor:
1+9+8+4+1+2+8 = 33
3+3=6
Tehát a 6-os a számunk.

1: Precíz, és magabiztos emberek lévén nekünk van a legjobb esélyünk a fényes karriere, ám ehhez végig kell járnunk a szamárlétrát! Ha ezt megtesszük, akkor miénk a vezető beosztás. Gazdag rokonokra ne számítsunk, ahogy a szerencsére sem, mert a saját erőnkből kell eljutnunk a célhoz!

2: Képesek vagyunk feladni a szakmai előmenetelünket valami más ügy érdekében. Lehet, hogy fontosabb lesz a számunkra a gyereknevelés, vagy nonprofit területen helyezkedünk el. Igaz, jól végezzük a munkánkat, ám sokkal sikeresebbek lehetnénk, ha meghoznánk azokat a döntéseket, amelyekhez nem fűlik a fogunk.

3: Mint egy hullámvasút olyan a szakmai életünk. Egyszer fent vagyunk a csúcson, és kiemelkedő munkát végzünk, míg máskor kezdhetünk elölről felmászni a ranglétrán, ami sikerül is, ám utána megint lezuhannunk. Ennek a hullámzásnak több oka is lehet. Költözés, egészségi állapot változás, de akár saját hibánkból is történhet.

4: Sajnos ritkán ülünk be a vezetői székbe. Inkább örökre megmaradunk megbízható munkaerőnek, mert nagyon szívósak, és terhelhetőek vagyunk. Olykor azért sem jutunk feljebb a ranglétrán, mert megelégedünk a jelenlegi pozíciónkkal. Ha azonban szeretnénk jobbak lenni, akkor ne adjuk fel a céljainkat, és tegyünk meg mindent azért, hogy előrébb jussunk.

5: Született vezetők vagyunk, hiszen könnyedén elirányítunk egy vállalatot, és az ott dolgozó munkaerőt. Ezért nem csoda, hogy nagyon hamar komoly beosztásban találjuk magunkat. Gyakran előfordul, hogy inkább nem is dolgozunk másnak, hanem azonnal saját vállalkozásba fogunk.

6: A legnagyobb hibánk az, hogy túlságosan ragaszkodunk a véleményünkhöz, és nem vagyunk képesek a képmutatásra, ez pedig a munkánk rovására mehet. Szép dolog az egyenesség, de vannak az életnek olyan területei, ahol ez nem kifizetődő. Ilyen a munkás élet. Gyakran ezért nem kapunk meg egy állást, vagy a várt karrier előrelépést. Ha szeretnénk sikeresebbek lenni, akkor vegyünk erőt magunkon, és azt mondjuk, amit a másik hallani akar!

7: A termelékenységen alapuló munkák nem fekszenek nekünk, mert mi az alkotás és a kreatív területek szeretjük. Ha művészetekkel kapcsolatos munkánk van, akkor szép karrier várhat ránk, de azért ne várjunk milliós fizetést, ahogy főnöki beosztást se! A hozzáértők azonban el fogják ismerni a munkánkat.

8: Először felfelé ívvel a karrierünk, ám, amikor már éppen megkaparintanánk az álmaink állását, akkor valamiért behúzzuk a féket, és úgy érezzük, hogy nem érte meg az a rengeteg erő és energia, amit a munkánkba fektettünk. Emiatt hajlamosak vagyunk arra, hogy kiábránduljunk, elkeseredjünk, és motiválatlanná váljunk.

Hogy ezt elkerüljük, vizsgáljuk meg más szemszögből a karrierünket, és tegyük meg azt, amitől eddig féltünk. Amennyiben azt érezzük, hogy minden energiánkat a munkánkra fordítjuk, akkor keressünk még magunkban egy kis pluszt, és tegyünk rá még egy lapáttal! Vállaljunk plusz feladatokat, vagy iratkozzunk be egy tanfolyamra!

9: A szerencse szülöttjei vagyunk, mert egész életünkben csak annyit kell aggódnunk a munkánk miatt, amennyi elengedhetetlen. Bármibe is kezdünk, az mindig úgy alakul, ahogy akarjuk, és mindig a legjobb helyen vagyunk. A sikerességünk természetesen nem az ölbe tett kezünkön múlik, hanem azon, hogy az élet több területén is szeretnénk érvényesülni. Számunkra nem a karrier a legfontosabb dolog az életben, hanem az, hogy a legjobban csináljuk azt, amit csinálunk.

(Forrás: bien.hu)