Transzba ejtették az áldozataikat a bűnözők, hogy kiéljék a szexuális vágyaikat, vagy ellopják az értéktárgyakat.hipnozisA hipnotizáló tolvaj: Az ipari kamerák rögzítették 2014. szeptember 11-én azt, ahogy egy hipnotizőr transzba ejt egy londoni italbolt tulajdonost. A tettes az áldozat napi bevételével távozott. A felvételen látszott, hogy a kelet-európai férfi, aki fekete bomberdzsekit viselt, finoman megpaskolta az áldozat karját, majd döfködő mozdulatokat tett, amitől az italboltos transzba esett.

A jakartai banda: 2016 júniusában lepleztek le egy öttagú bandát Jakartában. A tettesek hipnotizálták az áldozatokat, akiket kiraboltak. Ez a fajta bűnelkövetés annyira gyakori az ázsiai országban, hogy már a repülőtéren óvatosságra intik a turistákat.

Kapow: Tíz év börtönre ítélték 2015-ben azt az 52 éves brit férfit, aki hipnózissal vette rá szexre az ügyfeleit. Gary Naraido arról győzte meg a 22 éves áldozatát, hogy segíthet az étkezési zavarán. Miután a férfi transzba ejtette a nőt, azt mondta neki, hogy orgazmusa lesz, amikor meghallja a „Kapow” szót.

Az amatőr zaklató: 2010 januárban találta a brit rendőrség azt a felvételt, amelyen egy 19 éves ügyfelet szexuálisan zaklat Philip Sherwin. Az áldozat akkor jelentette fel a 47 éves hipnotizőrt, amikor az arra kérte, hogy vegye le a blúzát.

Orosz hipnó-tolvajok: Két orosz csaló ellen indított hajtóvadászatot a német rendőrség, amiért a tettesek hipnotizálták az áldozatokat, akiket kiraboltak. Az egyik 66 éves áldozat arról számolt be, hogy a helyi Aldi előtt szólította meg a két orosz nő, akik felajánlották, hogy jósolnak neki.

Az áldozat ezután már csak arra emlékezett, hogy otthon ül a fotelban, és minden ékszere eltűnt. Az ügyben egy 35 év körüli és egy 55 éves nőt keresnek a rendőrök.

Nincs önálló akaratod: 2013-ban ítélték 18 hónap börtönre azt a brit hipnotizőrt, aki meggyőzte az ügyfelét, hogy a szexrabszolgája. A 40 éves Timothy Porter elhitette az áldozatával, hogy képes kezelni a szorongását és segíthet neki a fogyásban.

A hipnotikus bandita: A bakrablás egy különös módszerét próbálta ki Manuel Jose Hernandez, aki úgy adta át a követeléseit tartalmazó cetlit a pénztárosnak, hogy annak végig a szemébe nézve próbálta szuggerálni a nőt. Az áldozat nagyjából 1700 dollárt nyújtott át a bankrablónak, aki nem bizonyult profinak, hiszen a nő azonnal megnyomta a vészcsengőt.

A kantoni hipnózis kartell: 2012-ben jelentette a bostoni rendőrség, hogy egy nőt hipnózissal vettek rá arra, hogy adja át az értékeit. Az 57 éves áldozatot három kantoni nyelvjárást beszélő nő környékezte meg a kínai negyedben.

A rendőrség később hat nőt fogott el a bostoni repülőtéren. A gyanú szerint a banda 800 ezer dollárnyi készpénzt csalt ki egy kínai nőtől, akinek azt ígérték, hogy megszabadítják őt a rossz szellemektől. Az eset valószínűleg összefügg a hipnózisos rablással.

Vakulj meg: 2014-ben egy Washington állambeli hipnotizőr elhitette egy nővel, hogy megvakult, majd megerőszakolta. A transzba esett áldozat minden érzékét elvesztette a halláson kívül. Amikor magához tért, akkor már teljesen fel volt öltözve, de arra emlékezett, hogy Greg molesztálta. A nő azonnal hívta a rendőrséget.

A nőcsábász: 2016 novemberében ítélték el Michael Fine-t, azt a válóperes ügyvédet, akit az egyik áldozata buktatott le. A nő az egyik találkozón hangfelvételt készített. Ezen jól hallható, hogy az ügyvéd hipnotizálja őt, és azt mondja neki, hogy hatalmas orgazmusa lesz, mert „a világ legjobb szeretője” teszi magáévá. A bíróság 12 évre ítélte Fine-t, mert a vádak egy részét ejtették azért cserébe, hogy bűnösnek vallotta magát.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)