Híres emberek, akinek a halála a mai napig megoldatlan.petőfiAntoine de Saint-Exupéry: A kis herceg írója nagyon jó pilóta volt. Antoine de Saint-Exupéry a második világháborúban, 1944. július 31-én azzal a küldetéssel indult bevetésre, hogy szerezzen információkat a német alakulatról, ám a férfi és a gépe eltűnt. Akadt, aki szerint Antoine de Saint-Exupéry rossz lelkiállapota és italozása odavezetett, hogy az író megölte magát.

Ambrose Bierce: A XIX. század második felében szerzett hírnevet, mint újságíró és író. Bierce hasonlóan sötét hangvételű történeteket fogalmazott meg, mint Edgar Allan Poe. Az író élete különös és tragikus fordulatokkal volt tele, az eltűnése vagy a halála pedig kifejezetten rejtélyes.

Barbara Follett: Az első regénye, a Ház ablakok nélkül, 12 éves korában jelent meg. Amikor Follett szülei elváltak, akkor az édesanyja úgy döntött, hogy világ körüli vitorlázással fogja túltenni magát a lelki megrázkódtatáson. Ennek az élménynek köszönhető az írónő második regénye, a Norman D. utazása.

1933-ban férjhez ment, ám a házasságnak csak az első évei teltek boldogan, ugyanis később arra panaszkodott a nő, hogy a férje megcsalta, ez pedig nagyon megviselte az írónőt. 1939. december 7-én Nick és Follett összeveszett, majd a 25 éves nő elment otthonról. Többé senki sem látta.

Aranyváry Emília: Amilyen rejtélyes az eltűnése és halála, olyan titokzatos az első magyar prímabalerina születése. A balerina a pesti Német Színház francia balettmesterétől tanult. Az első fellépése a Nemzeti Színházban, az 1848-49-es forradalom és a szabadságharc idején volt. Aranyváry később Párizsba költözött, és ott lett belőle prímabalerina. Néhány évvel később visszatért hazánkban, majd külföldi társulatok tagja lett. 1870-ben eltűnt.

Richey Edwards: 1995. február 1-jén tűnt el a Manic Street Preachers gitárosa, amikor találkoznia kellett volna a banda énekesével, hogy együtt repüljenek a zenekar turnéjára. Edwards először a walesi otthonába ment, majd állítólag Newport okmányirodájában és a buszpályaudvaron látták, de az énekessel nem találkozott.

Február 14-én előkerült a gitáros autója egy parkolóban a Severn-hídnál, ami az öngyilkosok egyik kedvenc helye volt. Ebből sokan arra következtettek, hogy Edwards megölte magát.

Jimmy Hoffa: 1913-ban született az amerikai Teamsters szakszervezet elnöke, aki 20 évesen sztrájkot szervezett, majd gyorsan hírnevet szerzett azzal, hogy keményen kiállt a munkásokért. Később kiderült, hogy Hoffa jó kapcsolatot ápol a szervezett bűnözéssel.

Az 1971-ig tartó elnöksége idején csalásért és megvesztegetésért ültették le, majd Nixon közbenjárására miatt elengedték. Hoffa 1975. július 30-án, egy Detroit-környéki étteremből tűnt el, miután egy New Jersey-i szakszervezeti vezetővel és a detroiti maffia egyik vezetőjével volt találkozója.

Hoffa partnerei nem érkeztek meg időben, ezért a férfi felhívta a feleségét, hogy tájékoztassa, hogy még várnia kell. Ekkor beszéltek utoljára. Az egykori szakszervezeti vezetőt 1982-ben halottá nyilvánították.

Glenn Miller: A jazz-zenész együttese, a Glenn Miller Orchestra az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb együttese volt, köszönhetően az egyedi hangszerelésüknek. Amikor az USA hadba lépett, akkor Miller kötelességének érezte, hogy lelkesítse a katonákat.

1942-ben Miller belépett a haditengerészethez, és az Army Air Force Band vezetője lett. A katonák imádták a zenekar koncertjeit. 1944. december 14-én Párizsba készült. Miller gépe Bedfordban szállt fel, majd eltűnt.

Petőfi Sándor: 1849. július 31-én, a segesvári csatában halt meg, legalábbis a hivatalos változat ezt állítja. Ezzel szemben még ma is erősen tartja magát az az elmélet, hogy a költő túlélte a harcot, az oroszok pedig hadifogolyként elhurcolták.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)