Hétköznapi tárgyak, amelyeknek tisztítását elhanyagoljuk.walletSminktáska: A reggel felvitt sminket napközben, vagy az esti buliban, többször meg kell igazítani, ezzel pedig rengeteg bacilusnak tesszük ki magunkat. Ha például újra kell rúzsozni a szánkat, akkor máris akcióba lendülnek az ajkainkon tanyázó baktériumok.

A baj elkerülése érdekében néha tisztítsuk meg a sminkcuccainkat és a táskát. A neszesszerek közül válasszuk azt, amelyiket be lehet tenni a mosógépbe. A kozmetikai termékeket rendszeresen töröljük át fertőtlenítőszeres vízzel, majd papírtörlővel szárítsuk meg. Az antibakteriális törlőkendő erre nem használható. A sminkecseteket, applikátorokat mossuk ki, valamint ügyeljünk sminktermékek szavatossági idejére!

Szivacs: A makrobiotikusok szerint a szivacson gyűlik össze a legtöbb baktérium, ha a konyhát vesszük figyelembe. Ez azzal magyarázható, hogy a bacilusok a szivacson és az ehhez hasonló tisztító segédeszközökön érzik a legjobban magukat, ha nem használunk fertőtlenítő tisztítószereket.

Az amerikai mikrobiológusok vizsgálatából kiderült, hogy az agglegények lakásában sokkal gyakoribb az E.coli baktérium megtelepedése, mert ők ők szentelik a legkevesebb figyelmet a konyha fertőtlenítésére és a mosogatószivacsok cseréjére.

A problémát megelőzhetjük azzal, ha rendszeresen, 90 fokon mossuk ki a tisztító kendőket, szivacsokat, konyharuhákat, mert ezzel elpusztíthatjuk a fertőző anyagot. A szivacsot két-három mosogatás után cseréljük le egy újra. Ha ritkán mosogatunk, akkor is havonta dobjuk ki a szivacsot!

Párnák és matrac: A legfrissebb kutatások szerint egy matrac súlya tíz év alatt megduplázódik a poratkák, a különböző rovarok, a baktériumok és a ki nem szellőzött tisztítószerek miatt. Ugyanez a kutatás hozta ki azt az eredményt, hogy a párna súlyának 10 százaléka poratka, ha öt év alatt nem cseréljük le.

A problémát megoldhatjuk azzal, ha a párnára és a matracra áthatolhatatlan huzatot húzunk. Ezek allergén-mentessé teszik az ágyneműt és szabályozzák a szellőzését. Az is jó ötlet, ha hetente forró vízben kimossuk a lepedőt.SleepFérfi és női pénztárcák: A pénz szó szerint mocskos, de a férfiak szokás hozzátesz ahhoz, hogy bacilustanya legyen a levéltárcában, amit jellemzően a zsebükben tartanak az urak. Ez a meleg és párás hely nagyszerű táptalaj a bacilusok szaporodásához.

A férfiak megelőzhetik a bajt, ha különválasztják az aprót és a különböző címletű bankót, mert így kicsit szellősebb lesz a pénztárca helye.

A hölgyek tárcája se tisztább, mint a férfiaké, hiszen ők is csak ritkán, vagy inkább soha, nem takarítják ki a tárcájukat, pedig ez fontos lenne, mert a pénz felületén olyan baktériumok telepednek meg, mint az E-coli és a szalmonella. A hölgyek azzal tehetnek a baj ellen, hogy soha ne ejtsék le a földre a pénztárcát, főleg a fürdőben ne!

Telefon: Gondoljunk csak bele, hogy mennyi helyen kerülhet kapcsolatba a bacilusokkal a telefon. Ott van például a táska, vagy a kezünk, amit nem mossunk meg minden ötödik percben. Lehetőleg ne adjuk ki a kezünkből a telefont, amit minden este törölgessünk át antibakteriális törlőkendővel.

Távirányító: Rengetegen elfeledkeznek a távirányító megtisztításáról, pedig elég csak belegondolni, hogy mennyi, és milyen kézben fordul meg az eszköz, hiszen nem szokása mindenkinek kezet mosni.

A távirányító tisztításának legjobb módja az, ha antibakteriális kendőt használunk. Emellett szoktassuk rá a velünk egy háztartásban élőket arra, hogy rendszeresen mossák meg a kezüket.

(Forrás: noiportal.hu)