Kisebb az esélye az allergia kialakulásának, ha nem géppel tisztítjuk meg az edényeket.washArra volt kíváncsi egy svéd kutatás, hogy mennyire befolyásolja a gyerekkori allergia kialakulását az, hogy hogyan mosogat a család. A vizsgálatból kiderült, hogy a hagyományos, kézzel történő mosogatás esetében, 40 százalékkal kisebb a valószínűsége annak, hogy allergiás lesz a gyerek.

A Bill Hesselmar, a Göteborgi Egyetem gyermekosztályának allergológusa és munkatársai ezt az eredményt azzal magyarázták, hogy a kézzel mosott edények nem lesznek annyira tiszták, tehát a család szervezete több baktériumnak van kitéve.

A szakértők elmondása szerint ez azért jó, mert a gyerekek immunrendszerre sokkal erősebb lesz, ha találkoznak ezekkel a baktériumokkal, tehát az allergia kockázata csökken, nem úgy, mint azon gyerekek esetében, akik teljesen steril környezetben nőnek fel, hiszen az ő szervezetük nem találkozik olyan baktériumokkal, amik ellen védekezniük kéne.

A vizsgálatban ezer gyermek szülei vettek részt. Őket az allergiával, mindennapi életükkel, táplálkozási szokásaikkal kapcsolatban faggatták ki a kutatók. A felmérés után, Hesselmar azt a következtetést vonta le, hogy a kézi mosogatás más életmódbeli jellemzőkkel is kapcsolatban áll, amik szintén erősítik a gyerekek immunrendszerét.

Korábbi kutatások azt bizonyították be, hogy például az alacsonyabb jövedelem, a zsúfolt élettér és a bevándorlói státusz is összefüggésben áll az allergia kialakulásával, valamint ezek a tényezők összekapcsolhatók a mosogatási szokásokkal.

Hesselmar hangsúlyozta, hogy a kutatások eredménye érdekes, ám ez még nem elég ahhoz, hogy kijelentsék, hogy a kézi mosogatás hatékony fegyver az allergia kialakulásával szemben. Hozzátette, hogy a baktériumoknak a gyerekek életének első hat hónapjában van kiemelkedő hatásuk az immunrendszer megerősítésében. Egy ennyi idős gyerek pedig még nem érintkezik evőeszközökkel, tányérokkal.

(Forrás: webbeteg.hu)