Nagyon kínos helyzet után jött rá a 115 kilós Shamed Megan Longdon, hogy a saját érdekében, le kell adnia a felesleges súlyt.
Túlsúlyos emberkét sokszor addig rá sem jövünk, hogy le kellene fogynunk, amíg nem élünk át egy igazán rémálomba illő szituációt, ami után megszégyenülve látjuk be, hogy könnyebb lenne az életünk a plusz kilók nélkül.

A 115 kilós Shamed Megan Longdon se gondolt addig a fogyókúrára, amíg nem kezdte meg az egyetemi tanulmányait a bristoli egyetemen, ahol a legelső nap került kínos helyzetbe a brit lány. Shamed az egyik előadóterem padsorában ülte végig az előadást, aminek a végén ő is szeretett volna olyan könnyedén felállni, mint a csoporttársai, ám velük ellentétben, ő beleszorult a székbe.

Az egyetemista hiába próbálta kiszabadítani magát, nem járt sikerrel, emiatt a többi hallgatónak át kellett másznia rajta. Shamed rettenetesen érezte magát, mivel mindenki őt bámulta, rajta nevettek, róla sugdolóztak. A lány nagyon szégyellte a szituációt, ahogy valószínűleg a jobb érzésű csoporttársai is kínosnak érezték, hogy át kell mászniuk a lányon.

A szorult helyzetbe került lány végül akkor tudta kipréselni magát a székből, amikor teljesen egyedül maradt az előadóteremben. Ez 15 percet vett igénybe. A szörnyű élmény után, Shamed elgondolkodott és rádöbbent, hogy a 115 kilójával nem az a legnagyobb baj, hogy ilyen helyzeteket szülhet, hanem az, hogy ezzel a túlsúllyal az egészségét is tönkreteszi, tehát le kell fogynia.

Az elhatározás után, az egyetemista változtatott az életmódján. Felhagyott az egészségtelen ételek falatozásával, és elkezdett rendszeresen sportolni. Shamed a kitartásával 50 kilót fogyott.

(Forrás: neon.hu)