Az első nyaralás mindig nagy kihívás a friss szerelmeseknél, de ha ügyesek, akkor boldog napoknak néznek elébe.

Közeledik a nyári szezon, amikor is a legtöbben kiveszik a szabadságukat, és megtervezik, hogy hova utazzanak el idén nyaralni. Ez a kellemes feladat azoknak a pároknak, akik csak nemrég jöttek össze, igazi kihívás lehet a kapcsolatukra nézve, hiszen egy együtt töltött hét felér az összeköltözéssel.
Hogy a nyaralással töltött napok ne a veszekedésről szóljanak, csupán néhány kompromisszumot kell kötni, amik igazán semmiségek.

Az első és talán legfontosabb szabály, hogy egyik fél se akaszkodjon rá a másikra, hanem hagyja, hadd töltsön el egyedül egy kis időt, vagy éppen mások társaságában.
Nem kell mindig együtt menni a recepcióra, vagy éppen úszni.

A szabadságnál sokkal fontosabb az, hogy ne legyenek önzőek, és vegyék figyelembe, hogy a másik mit szeretne csinálni a szabadság alatt. Van, aki várost szeretne nézni, míg a másik inkább az egész napot csak napozással töltené.
Ha különbözik az érdeklődési körük, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha egyik nap az egyikük kedvére tesznek, míg a következő nap a sajátjukéra. Így biztos, hogy harmonikus napoknak néznek elébe.

Ugyanez érvényes a szokásokra is, hiszen mindenkinek megvan a maga kis rendszere a nyaralásra. Például nem pakol ki a bőröndből, vagy éppen ellenkezőleg. A lényeg, hogy ezen se vesszenek össze, hiszen a berögzült szokásokat nagyon nehezen vetkőzik le az emberek.

Ha mindezek betartása ellenére is kirobban egy veszekedés az út alatt, akkor nagyon fontos, hogy ne essenek egymás torkának, mert egy elfajult vita akár a szakításhoz is vezethet. Maradjanak higgadtak, és úgy beszéljék meg, hogy mi a probléma!

Amennyiben sikerül betartani ezt a néhány szabályt, akkor borítékolható, hogy a nyaralással töltött napok csodálatos emlékek lesznek.

(Forrás: Bien)