Ismerd meg a világ legérdekesebb járműtelepeit!Chatillon erdei autótemető: A belga kisváros mély erdejében négy autótemető található, amelyekben több, mint 500 kocsit lepett be a moha és a rozsda. Azt senki sem tudja, hogy hogyan kerültek oda az autók, de ezzel kapcsolatos teória bőven akad.

Az egyik szerint az autótemető a II. Világháború után jött létre, amikor is az amerikaiak nem tudták elszállítani az autójukat, ezért egyszerűen az erdőben hagyták azokat, majd az évek múlásával egyre több lett belőlük. Egy másik városi legenda szerint egy elhagyatott roncstelep maradványairól van szó.

Szovjet tengeralattjárók a Kola Félszigeten: Oroszországban, a Nezamenaja Medencében, a Sarkkörön belül találhatóak az elhagyatott szovjet tengeralattjárók, amelyek között fellelhetők azok az 1970-es években használt katonai tengeralattjárók, amelyek közül sok nukleáris meghajtású.

Ezeket azért hagyták egyszerűen az elhagyatott Kola Félszigeten, mert a szovjet hajógyárak azzal foglalkoztak, hogy teljesítsék az új megrendeléseket és összegyűjtsék a régieket. Mivel erre a területre tilos az engedély nélküli belépés, ezért csak korlátozott mennyiségű információt tudni a helyről.

A hírek szerint az 1990-es években néhány roncsot bezúztak a vízszennyezés miatt, de a Google Earth alapján még minimum hét tengeralattjáró ázik a vízben.

Az Arizona Boneyard repülőgép roncstelep: A Davis-Monthan Légibázison található a 309-ik AMARG Légtér Karbantartó és Megújító Csoport. Az arizonai sivatagból 1430 focipályányi területet elfoglaló roncstelepen 4200 légi jármű található, melyek összértéke kb. 35 milliárd dollár.

A világ legnagyobb légierő temetőjét négy részre osztották fel. Ezek közül az első az 1000-es kategória, ami a megóvott, repülőképes légi járművekre utal. A 2000-es kategóriába az alkatrésznek jó járművek tartóznak. A 3000-es kategóriába a jó állapotban lévő gépek szerepelnek. A 4000-es kategóriába az idejétmúlt, múzeumi darabnak vagy hulladéknak szánt roncsok tartóznak.

A különböző kategóriák mindegyikébe több B-52-es bombázó található. Ezek a legendás gépek akkor kerültek ide, amikor megkötötték az 1991-es fegyvercsökkentési egyezményt Oroszországgal.

A repülőgép roncstelep azért található Arizonában, mert annak száraz klímája valamennyire megóvja a járműveket a pusztulástól. Az AMARG számára ez fontos szempont, ugyanis nem akarják feleslegesen elpazarolni a kormány pénzét, sőt, még keresnek is azzal, hogy alkatrésznek eladják a leselejtezett légi járműveket. Természetesen a bevételt az is növeli, hogy a turisták idegenvezetővel nézhetik meg a roncstelepet.

Oranjemund Gyémánt járműroncstelep: A namíbiai kormányt és a De Beers gyémánt kartelltösszekötő Namdeb társaság tulajdonában áll a kisváros, Oranjemund a Narancs Folyó torkolatához közel. Mivel a település komoly gyémánttartalékkal rendelkezik, ezért a terület különösen szigorú ellenőrzés alatt áll.

A fegyveres őrök folyamatosan járőröznek, és csak azt engedik át a reptér forgóajtaján, aki engedéllyel rendelkezik. Ha pedig kiderül, hogy valaki jogosulatlanul gyémántot birtokol, az 15 évre börtönbe kerül.

Oranjemund olyan hatalmas föld munkagép-flottával rendelkezik, hogy az a világon a második legnagyobb az USA hadserege után. Amikor egy jármű belép a területre, akkor az többé nem távozhat onnan. Ennek oka az, hogy ezzel is a gyémántcsempészetet akarják megakadályozni.

Az itt található roncstelepen azok az 1920-as években készült és II. világháborús tankok hevernek, amelyekkel korábban homokot toltak. A cég munkatársai szívesen megmutatják a roncsokat, de fényképezés tilos.

Nouadhibou Hajótemető: A közel 100 ezer lakosú Nouadhibou kikötőjének széles öble kiváló a hajók számára, ráadásul ott találhatóak a legjobb halászó helyek. A helyiek a vasércet a kikötőn keresztül exportálják.

Az 1980-as években az emberek elkezdték az öbölben hagyni a lepusztult hajókat, köztük egyszerű halászhajó,t de luxus vízi járművet is. A sekély vízben rozsdásodó hajók egyik legnagyobbika a 2003-ban zátonyra futott United Malika, ami régen rengeteg halat szállított.

A United Malika 17 fős legénységét a haditengerészet mentette meg. A hajót 2003 óta nem használták. Miután további intézkedéseket vezettek be a lerakodások megakadályozása érdekében, ezért megnőtt az elhagyatott hajók száma. A roncsokat ma a halak használják ivóhelyként, valamint a halászok sokszor a félig elsüllyedt hajók között feszítik ki a hálójukat.

(Forrás: noiportal.hu)