Néhány hely, ahova elmenekülhetsz, ha tarthatatlanná válik a klímahelyzet, vagy kitör egy háború.A megfelelő búvóhely sok kritériumnak kell, hogy megfeleljen. Például nélkülözhetetlen a tiszta víz, az élelem. A biztonság is fontos, ahogy az is, hogy védjen az emelkedő tengerszint, szélsőséges időjárás ellen. A stabilitás, élhető, fejlődőképes környezet, anyagi biztonság ugyancsak lényeges, de az sem utolsó szempont, hogy a hely jól védhető, és eddig sikerült kimaradnia a nagyobb konfliktusokból.

Mindezek alapján, ha összedől a világ, akkor az alábbi helyekre érdemes elmenekülnöd!

Denver: Ha háborúk dúlnának, akkor Denver az egyik legkönnyebben védhető amerikai település, köszönhetően annak, hogy egy mérfölddel a tengerszint felett található, és magas hegyek ölelik körbe. Denver globális felmelegedés szempontjából is előnyös, mert a talaja akkor válik a legtermékenyebbé.

Guam: Ha olyan helyre menekülnél, ahol emberek, katonák vesznek körül, és kellemesen meleg az idő, akkor a Hawaiitól 5300 kilométerre fekvő, öt repülőtérrel rendelkező Guam neked való hely, ugyanis olyan sok amerikai katona fordul meg a szigeten.

Puncak Jaya: Puncak Jaya mellett szóló legjobb érv a tengerszint feletti magasság, ugyanis függetlenül attól, hogy mennyi olvad el a sarkköri jégből, te biztonságban leszel az ausztrál kontinens legmagasabb pontján.

Emellett a különleges talaja is remek búvóhellyé teszi, ahogy az is, hogy itt található a világ legnagyobb aranybányája és a világ harmadik legnagyobb rézbányája, tehát nem kell aggódnod az elhelyezkedés miatt, az arannyal pedig háború idején is fizethetsz.

Kansas City: Abban az esetben, ha Amerikában keresnél búvóhelyet, akkor Kansas ideális választás, hiszen történjék bármi, ez a város túléli. Ennek oka, hogy egyfelől nincs partvonalon, másfelől a Kansasban található rengeteg farm a legnagyobb felfordulásban is segít önellátóvá válni.

Az is a város mellett szól, hogy több vasútvonal találkozásánál található, tehát az utazás és a terményszállítás is könnyen megoldható, ez pedig leginkább háború és éhínség idején nagy előny.

Tristan da Cunha: A világ egyik legeldugottabb szigetcsoportja Dél-Amerika és Afrika között található, kétezer kilométerre a legközelebbi szárazföldtől, vagyis talán ide nem érnek el a világkatasztrófák. Tekintve, hogy a szigetcsoport milyen messze fekszik a világ civilizált részeitől, így egyértelmű, hogy a lakosság önellátással, leginkább halászatból tartja fenn magát.

Tűzföld (Tierra del Fuego): A Dél-Amerika legalsó csücskében található Tűzföld a széljárás miatt ideális búvóhely a nukleáris szennyeződések ellen. Szintén mellette szól a csodálatos környezet, a változatos élővilág, tavak, folyók, ahonnan vizet szerezhetsz. Mivel a természet szinte érintetlen, szennyeződésektől mentes, ezért igazán ökotudatosan élhetsz.

Izland: Rengeteg szempont szól a nehezen támadható Izland mellett. Habár a sziget belseje száraz és hideg, mégis a szélső tájakon jól el lehet élni, a halászat pedig folyamatos élelmet és bevételi forrást jelent.

Yukon: Ha a világon minden összeomlana, akkor Kanada legnyugatibb, ritkán lakott territóriuma megfelelő búvóhely lehetne, ahol apró, önfenntartó közösségekben élhetnél, vadászhatnál, a sok folyónak és tónak köszönhetően halászhatnál, valamint földet művelhetnél.

Bern: Ha muszáj menekülni, akkor érdemes olyan hely felé venni az irányt, ahol minőségi életet élhetsz. Ebből a szempontból Svájc tökéletes célpont. Az országon belül az Aare folyó partján található Bern kiváló búvóhely, hiszen az Alpok hegyei természetes védővonalat jelentenek, vagyis a település nehezen támadható. Svájc egyébként az utóbbi évszázadokban kimaradt az összes katonai konfliktusból.

Csiangmaj: Míg Délkelet-Ázsiában évtizedek óta dúlnak a politikai zavargások, háborúk, és a gyilkosságok, addig a thaiföldi Csiangmaj továbbra is békés és stabil, ez pedig azt jelzi előre, hogy még akkor is képes lenne megőrizni az erejét és józan eszét, amikor körülötte szinte már senkiről se lehet ugyanezt elmondani.

(Forrás: divany.hu)