Ezeket a tényeket talán nem tudtad a csütörtökön érkező horrorfilmről.Megfiatalított szereplők: Az Az – Második fejezet forgatásán egyik-másik gyerekszínész szembetűnő változáson esett át. Ez ezért volt probléma, mert a múltban játszódó cselekményszál ugyanott jár, mint 2017-ben.

Szerencsére a filmesek gyorsan orvosolták a problémát, hála a számítógépes technikának. Ugyanakkor a rendező elmondta, hogy szerencsére nem kellett mindenkinél bevetni a digitális fiatalítást. Például Sophia Lillis és Jaeden Martell nem változott sokat az elmúlt 2 évben, viszont Finn Wolfhard látványosan megnyúlt.

A készítők húztak egy A keresztapa 2-t: Az Az folytatására nem lehet második részként hivatkozni, ugyanis Andy Muschietti elárulta, hogy ez a történet ugyanaz, amit a nézők két éve láthattak. A helyes megnevezés a „második fejezet”, ami azért is helytálló, mert az első film csak a könyv felét adoptálta.

Emellett a cselekmény most nem egy, hanem két szálon zajlik, ahogy annak idején A keresztapa 2-ben. Az idősíkok közti ugrálás végig jelen van a könyvben, de a rendező ezt direkt mellőzte az első filmben, míg most úgy döntött, hogy a második fejezetben alkalmazza a párhuzamos történetmesélést, aminek valószínűleg szerepe van abban, hogy a játékidő majdnem 180 perc.

Újradizájnolt gonosztevő: Habár a több millió éves Pennywise számára az eltelt 27 év csak egy szempillantásnyi idő, mégis a készítők úgy döntöttek, hogy felfrissítik a gonosztevő ruhatárát. Ugyanakkor a nézőknek annyira tetszett Pennywise, hogy a készítők csak kisebb változásokat eszközöltek a figurán, akit Bill Skarsgård kelt életre.

Az új jelmez lábrésze rövidebb lett azért, hogy a lény teste kicsit hosszabbnak tűnjön, ezzel némileg groteszkebbé téve az összképét. Emellett „bohócszerűbb” csizmát kapott. A nagyobb költségvetésnek valószínűleg Skarsgård is örül, hiszen így lehetővé vált, hogy olyan kosztümöt kapjon, amiben könnyebben mozoghatott.

Új rekord a láthatáron: Az Az – Második fejezet nemcsak a játékidejével állít fel új rekordot a horrorfilmek terén, hanem a felhasznált művér mennyiségében is, ugyanis Jessica Chastain kifejezetten kérte, hogy ha már az arcába fröccsen a lötty, akkor kapjon abból rendes adagot, ezzel felejthetetlenné téve a jelenetet.

Arról, hogy mennyi a rekord, megoszlanak a vélemények. Ami biztos, hogy a Ragyogás a lista élén jár, hiszen pusztán a híres liftes jelenethez nagyjából 300 gallon művért használtak fel csaponként, vagyis a végső szám 1000 gallon fölé helyezkedik.

Az Az – Második fejezet ezt szárnyalhatta túl, ám lehet, hogy a kellékesek elfeledkeztek a 2013-as Gonosz halottról, amiben állítólag 5000 gallonnyi művért használtak fel a végső véresőhöz.

Kicsit váratlan: Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy az Az – Második fejezet mennyire lesz sikeres, hiszen lehet, hogy a hátrányára válik a több pénz és hosszabb játékidő, ráadásul a folytatás elkészítésére kevesebb idő állt a rendelkezés.

Az első részt már 2009-ben tervezgették a stúdiónál, emiatt kicsit furcsa, hogy Muschiettiék úgy indultak neki a második rész forgatásának, hogy annak forgatókönyvéhez még egy betűt se írtak. Igaz, tervek akadhattak, hiszen eleve kétrészesre tervezték a filmet, viszont az Az akkora siker lett, hogy amiatt a stúdió azonnal kitűzte a folytatás premierdátumát 2019 szeptemberére.

A filmeseknek két évük volt arra, hogy a semmiből eljussanak a kész filmig. A dolgot nehezítette, hogy a bejelentéskor Muschietti és az Az producereként tevékenykedő testvére, Barbara egy 10 részből álló Netflix-sorozaton dolgozott, ami Stephen King fia, Joe Hill képregényén alapul.

A forgatókönyvet író Gary Dauberman pedig azzal volt elfoglalva, hogy rendezőként debütáljon az Annabelle 3-mal. Ezek után nem volt mit tenni, forgatókönyv nélkül kellett elkezdeni az Az – Második fejezet forgatását, és új forgatókönyvírót kellett találni.

(Forrás: hu.ign.com)