Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Marssal kapcsolatos tévhitek és az igazság

Tetszik a cikk?

A vörös bolygóval kapcsolatos összeesküvés-elméletek, amelynek nincs valóságalapja.A világűr bolygói közül a Mars az, amely a leginkább megmozgatja az emberek fantáziáját, aminek eredményeként elképesztően vad és téves teóriák láttak már napvilágot a vörös bolygóval kapcsolatban. Íme ezek közül a legnépszerűbbek!

Hatalmas Mars a vírusként terjedő e-mailben: 2003-ban terjedt el az a téves e-mail, amely arról szólt, hogy az adott évben a Mars annyira közel lesz a Földhöz, amilyen közel csak 60 ezer évente szokott, és olyan nagynak látszik majd, mint a telihold, tehát kár volna kihagyni ezt a ritka eseményt, úgyhogy a felhasználó mindenképpen továbbítsa az üzenetet az ismerőseinek.

Természetesen a laikus felhasználók eleget tettek a kérésének, ám azok, akik valamennyire foglalkoznak a csillagászattal, vagy utánanéztek a Naprendszer szerkezetét mutató ábrán, vagy a Google-ben a dolognak, tudják, hogy a Mars soha nem látszódhat akkorának szabad szemmel, mint a Hold.

Ha összehasonlítjuk a Hold és a Mars távolságát, akkor pillanatok alatt kiderül, hogy a Mars 54 millió km-nél soha nem jár közelebb a Földhöz, míg a Hold átlagos távolsága csupán 0,4 millió km körül van. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy a Mars átmérője nagyjából 6800 km, míg a Holdé kb. 3500 km. A kétszer nagyobb Mars tehát minimum 100-szor távolabb van a Holdnál, még akkor is, ha a Föld közelében jár.

A lánclevél egyébként nemcsak 2003-ban terjedt el, hanem a következő évek minden nyarán, hiszen évszám nem szerepelt benne, viszont néhány évvel ezelőtt végre fokozatosan megszűnt az e-mail terjedése.

Csont, kígyó, pisztoly, piramis: Pár esztendővel ezelőtt a Curiosity rover lefényképezett egy hosszúkás követ a Marson. Ez a kép „combcsont” névvel terjedt el az interneten, pedig csak egy hosszúkás kődarabról volt szó.

A kígyó alakú, elnyúlt köveknél érdekesebbek a kevésbé elnyúlt, zömök alakú kövek, amelyek olykor piramis formát vesznek fel, köszönhetően annak, hogy a két domináns szélirány évszázadokon keresztül formálja őket a szállított porszemekkel. Ezeket a köveket nevezik a Földön sarkos kavicsoknak, avagy dreikantereknek.

A tudományos magyarázat ellenére, a vörös bolygó piramis formájú köveivel kapcsolatban felmerült, hogy biztos miniatűr marslakók építették azokat. Ezek a teóriák azonban nem álltak meg néhány érdekes kőnél, ugyanis a közösségi oldalakon rengeteg követője van azoknak az összeesküvés-elméleteknek, amelyek azt állítják, hogy a Marson emberek, elsősorban rabszolgák, vagy elrabolt gyerekek, élnek.

Az, hogy valójában ember még nem járt a Marson, nem érdekli azokat, akik hisznek az emberi marsbázis létezésében, amit egyesek szerint az oroszok már leromboltak. Sőt, vannak, akik azt állítják, hogy látták azokat az űrhajósokat, akik megszerelték a marsi rovereket (ha ez igaz volna, annak a NASA örülne), de akad olyan is, aki azt állítja, hogy Barack Obama, az USA korábbi elnöke, tizenévesen járt a Marson.

A különféle elméletek sorát még lehetne folytatni, elvégre az internet sok mindent elbír, és sajnos, a valóság, a szakemberek véleménye, a mérhető és megörökíthető tények pedig egyre kevesebbeket érdekel.

A Mars arcai: A Viking-űrszondák keringő egységeinek képeiből állították össze a Mars térképet az 1970-es végén, majd ezen a térképen vették észre a „Mars-arc” névre keresztelt alakzatot, ami egy emberi arcra hasonlít, ám valójában egy kisebb hegyről van szó, a később és jobb minőségben készült fotókon pedig az is jól látszik, hogy a szikla nemigen hasonlít emberi arcra, tehát a mesterséges eredet ötletét megcáfolták.

Később újabb, de az előzőnél nem sokkal komolyabb, ugyancsak arcra emlékeztető alakzatokat láttak az emberek azokba a képekbe, amelyeket a leszállóegységek örökítettek meg. A marsi sziklák között sok arcot lehet észrevenni, sőt, arra is akadt példa, hogy az egyiket részben „eltaposta” az egyik rover. Az egyik legismertebb fura alakú kőzet az, amelybe egy emberi, játékmedve méretű, alakot láttak bele.

Valójában itt ugyanarról van szó, mint a földi sziklasivatagokban, csak míg a bolygónkon senki sem csodálkozik, ha a sziklákba különféle alakzatokat, például emberfejet, kutyát, vagy macskát lát, addig a Mars különféle szikláiról készült felvételek esetében ugyanennek hírértéket tulajdonítanak.

(Forrás: csillagaszat.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*