Az űrhajósokat nedves hamura, és puskapor, vagy a petárda után maradt levegőre emlékeztette égi kísérőnk illata.
Azt rég tudjuk, hogy nem sajtból van a Hold, tehát a szaga sem lehet olyan, ám azon eddig még kevesen gondolkodtunk el, hogy akkor vajon mit érezhettek az űrhajósok, amikor rátették a lábukat az égi kísérőnkre?

Erről a titokról rántotta le a leplet, a Holdat másodikként megjárt, Buzz Aldrin, aki a könyvében úgy jellemezte a Hold szagát, hogy az szúrós, fémes illatú, ami a legjobban a puskapor, vagy a petárda után maradt levegőre hasonlít.

Korábban Neil Armstrong is beszélt az égi kísérőnk szagáról, ami szerinte olyan, mint a nedves hamu. Harrison Schmidt, az Apollo-17 geológus tagja egy interjúban elhasznált puskaporhoz hasonlította az illatot, tehát osztotta Aldrin véleményét.

A legénységben olyanok is akadtak, akik megkóstolták a holdport, úgyhogy arról is tudtak beszélni, hogy milyen íze van a Holdnak. A bátor űrhajósok azt mondták, hogy a puskaporra emlékeztette őket.

Sokan természetesen a NASA-tól kértek magyarázatot, hogy miért ilyen illatú és ízű a Hold, ám ők őszintén bevallották a közleményükben, hogy fogalmuk sincs. A szerves lőport ugyanis elsősorban nitro-cellulóz és nitroglicerin alkotja, míg a holdport szilícium-dioxid és egyéb ásványokból álló üvegcseppecskék, amiket évmilliárdokon át tartó meteoritbombázás hozott létre.

Mivel még senki sem tudott légmenetesen zárt mintát hozni a holdporból, ezért a szaggal kapcsolatban csak elméletek léteznek, de ezek egyikét sem sikerült még bizonyítani. Jelenleg annyi biztos a holdporral kapcsolatban, hogy a Holdra érkező űrhajósoknál szénanáthához hasonló tünetek jelentkeztek, amikor először találkoztak az anyaggal.

(Forrás: hír24.hu)