Komoly fejsérülése, és súlyos bipoláris zavara miatt szorul segítségre Amy Kaplan, akit naponta nem engednek be valahova a kutyája miatt.
A törvény írja elő, hogy a szolgáltatást nyújtó cégeknek be kell engedniük a segítőkutyákat akkor is, ha a gazdánál nincs papír arról, hogy segítőkutyája van, ám sokan ennek ellenére mégis megnehezítik a rászorulók életét.

Ezt éli át nap, mint nap a 24 éves Amy Kaplan, aki két éve szenvedett súlyos fejsérülést, aminek következményeként sok mindent elfelejt, s emellett még bipoláris zavara is van. A fiatal nőt legutóbb a kedvenc kávézójába nem engedték be. A Starbucks eladója közölte, hogy a nő nem mehet be a segítőkutyájával, mert nem volt nála papír arról, hogy segítőkutyája van, valamint azért, mert az állaton nem volt megfelelő hám.

Az eset után Laurel Harper, a Starbucks szóvivője elmondta, hogy a cég elhatárolódik a munkatársuk viselkedésétől, és próbálják elérni Kaplant, mert bocsánatot akarnak kérni tőle a kávéházlánc nevében. Kaplan örült, hogy a cég nem tartja követendő példának az ilyenfajta viselkedést, de azért szeretné, ha a jövőben jobban odafigyelnének arra, hogy a munkatársaik tisztába legyenek az ilyen helyzetekkel, és az ide vonatkozó törvénnyel.

A fiatal nő elárulta, hogy egyébként nem ez volt az első eset, hogy nem engedték be valahova a kutyájával, aki például abban segít neki, hogy hol parkolt. Kaplan minden nap kénytelen átélni, hogy elküldik, és valószínűleg ez a közeljövőben sem fog változni.

(Forrás: ameriport.hu)