100 éve született a híres képregényalkotó.Lee és a kényszer miatt jött létre a Marvel Metódus: A Fantasztikus Négyes után sorra jelentek meg azok a meghatározó szuperhősök, akik a hősök emberi emberi oldalát erősítették, a különleges képességeiknek pedig egyaránt volt történelmi (hidegháborús atomkorszak, űrprogram) és irodalmi (Dr. Jekyll és Mr. Hyde, skandináv mitológia) háttere.

A Marvel Metódus úgy nézett ki, hogy a rajzolók mellett Lee volt az egyetlen író, aki teljesen egyedül vitte az összes sorozatot, ami miatt nem volt ideje arra, hogy részletesen megírja a szkripteket, vagyis a panelekre lebontott cselekményleírást a hozzátartozó párbeszédekkel.

Lee ezt úgy oldotta meg, hogy szinopszist írt a rajzolóknak, amiben felvázolta a történetet, ami a rajzoló bevonásával bővült ki ténylegesen. Lee a már kihúzott rajzokat egészítette ki a narrációval és párbeszédekkel.

Nem Lee az egyetlen szerző, aki cameózott a Marvel Moziverzumban: Nem Lee az egyetlen, aki megjelent a Marvel Moziverzumban. Walt Simonson a Thor-filmben evett együtt az istenekkel Asgardban. Michael J. Straczynsky (A Hihetetlen Pókember és a Thor szerzője) ugyancsak a Thor-filmben cameózot, amikor nekigyürkőzött a Mjölnírnek. Ed Brubaker (Amerika Kapitány-sorozat) A tél katonájában programozta vissza Buckyt.

A DC és a felesége hatására alkotta meg a Fantasztikus Négyest: 1941 végén Joe Simon és Jack Kirby összekülönbözött Goodmannel, aminek eredményeként átmentek a DC Comicshoz. Mivel így megüresedett Joe Simon szerkesztői széke, ezért Goodman úgy döntött, hogy azt a csak 19 éves Stan Lee-nek adja.

1942-ben, amikor Amerika belépett a második világháborúba, akkor Stan Lee a híradósokhoz került, ahol először távírópóznákat javított, majd a Kiképzői részleg gyártócégéhez került, ahol tájékoztató kisfilmeket és kiadványokat kellett készítenie.

A világháború után visszatért a céghez, ami Atlas Comics-ra változtatta a nevét. Lee szorgalmasan írta az egyéb témájú képregényeket, de egyre inkább kezdett kiábrándulni a műfajból. Ezen változtatott az, amikor 1950-ben megjelent a Justice League of America, amiben a DC összeterelte a népszerű karaktereit.

Mivel Goodman is látta, hogy mennyire jól fogy a konkurencia kiadványa, ezért ismét szuperhősképregényt rendelt Lee-től. Állítólag Lee felesége ekkor azt tanácsolta a férjének, hogy írjon valami olyat, amire büszke lehet.

Lee ekkor társult a Marvelhez visszatért Jack Kirby-vel, majd együtt megalkották a Fantasztikus Négyest. A történet arról szólt, hogy négy teljesen különböző embert összehoz a sors, majd ezek a hús-vér emberek különleges képességeket szereznek, amikor kozmikus sugárzás éri őket. A Fantasztikus Négyes tagjai egy családdá válnak, ezzel erősítve a csapat és a narratíva dinamikáját.

Ő teremtette mega karakterek egymáshoz átjárását: A Marvel képregényrajongók számára ma már egyértelmű, hogy a szuperhősök a saját történeteik mellett, rendszeresen felbukkannak más karakterekkel együtt, a cselekmények pedig hatással vannak egymásra.

Ezt a közös univerzumot a képregények világában Lee teremtette meg. Az alkotó később elárulta, hogy valójában azért alakult ki ez a világ, mert a hagyományos, egy-egy füzetben lezáródó történetek írásakor rájött, hogy mennyivel könnyebb több részen átívelő történetfüzérben mesélni egy hősről vagy csapatról.

A Fantasztikus Négyes miatt sok képregényrajongó nem kedvelte:Ahogy teltek az évtizedek, úgy a Fantasztikus Négyes kapcsán is felmerült, hogy vajon ki a sorozat igazi atyja. A rajongók közül többen is azon a véleményen voltak, hogy Lee kisajátította magának a szerzőséget, amivel megfosztotta Kirby-t az őt megillető elismeréstől.

Kirby nem egyszer kijelentette, hogy ő találta ki a Fantasztikus Négyest, de azt is zokon vette, hogy Lee az ő ötlete alapján kezdte el írni az Ezüst Utazót, ugyanis ő dobta fel, hogy Galactusnak szüksége van egy hírnökre.

Az ötletház kifejezés azonban nem véletlen, hiszen eleinte Lee testvére, Larry Lieber is beszállt az írásba. Ezeket a vitákat mára a képregénytörténészek azzal igyekeznek lezárni, hogy a szerzőség közös, hiszen a Fantasztikus Négyes után Lee és Kirby együtt találta ki Vasembert, Fekete Párducot, Hangyát, Thort, Hulkot és az X-Ment.

Pókember megtervezésénél Lee-nek nem tetszett Kirby karaktervázlata. Ekkor került a képbe Steve Ditko, aki állítólag Lee-vel való összekülönbözése miatt hagyta ott a Marvelt. Sok képregényrajongó emiatt sem kedvelte Lee-t.

(Forrás: hu.ign.com)