Az írónő bejelentette, hogy Christian Grey szemszögéből is megírja a történetet.greyHatalmas népszerűségnek örvend a Szürke ötven árnyalata című könyvtrilógia, ami megosztotta az embereket, mert míg az egyik csoport él-hal a történetért, addig a másik oldal a tűzre vetné az írást, ami eltorzítja az emberek egészséges szexualitását.

A trilógia írója, E. L. James viszont úgy gondolja, hogy megéri kihasználnia, hogy a regénye ilyen népszerű, ezért az ellenzők legnagyobb bánatára, és a rajongóknak legnagyobb örömére, bejelentette, hogy megírja a sztorit Christian Grey szemszögéből is.

A Grey június 18-án kerül a könyvesboltok polcaira. James nagyon izgatott, mert elmondta, hogy ezzel a könyvvel azoknak a kérését teljesítette, akik kérlelték, hogy írja meg Grey szemszögéből a regényt.

Az író arról is beszélt, hogy a főszereplő férfi nagyon összetett karakter, az olvasók kíváncsiságát pedig mindig izgatta, hogy milyen vágyak, motivációk dolgoznak a férfiban, akinek a múltjáról is többet akarnak megtudni.

A könyv elektronikus formátumban is kapható lesz, ám az kérdéses, hogy magyarul mikor olvashatják a rajongók, hiszen James könyveinek hazai kiadója ellen csődeljárás van érvényben.

(Forrás: sztarklikk.hu)