A népszerű könyvtrilógia az önsanyargatás, és párkapcsolati problémák melegágya lehet.
Időnként hatalmas divat lesz egy-egy regényből, mint például Harry Potter történeteiből, vagy az Alkonyatból. Ezeket a műveket sokan istenítik, míg mások a legszívesebben a tűzre dobnák.

A legutóbb „A szürke ötven árnyalata” című trilógia őrjítette meg a világot, és ezzel felkeltette a szakértők érdeklődését is, akik nemcsak pár száz oldalas regényt láttak a kötetekben, hanem elkezdték atomjai szedni a lapokat.

Amy Bonomi professzor is így tett, majd lesújtó eredményről számolt be. A brit szakértő szerint, ugyanis a bestseller nem tesz jót, mert a regény hatására étkezési zavarok, alkoholgondok és párkapcsolati, valamint szexuális problémák alakulhatnak ki.

A trilógia az ötvenévesnél idősebb emberekre azért van rossz hatással, mert ők felfedező útra indulnak a regény hatására, ám nem fordítanak kellő odafigyelést a védekezésre, és ezért terjednek köztük a nemi betegségek.

A fiatal nők esetében étkezési zavarok és alkoholfogyasztási problémák jelentkezhetnek a bestseller hatására, hajlamosabbak lesznek az abúzív kapcsolatokra, valamint kockázatos szexuális kalandokba is könnyebben belemehetnek. Az önpusztító viselkedést pedig csak növeli annál az erotikus könyv, aki egyébként is hajlamos arra.

A Michigan State University kutatója az után fedezte fel ezeket a negatív hatásokat, miután közel 650, 18 és 24 év közötti fiatal nőt vizsgált meg. Az vizsgálat eredménye az lett, hogy azok között, akik olvasták a trilógia első részét, 25 százalékkal többen voltak olyanok, akiknek a partnere gyakran kiabált velük.

34 százalékkal nőtt az esélye, hogy a könyvet olvasó nők párja betegesen féltékenykedett. A könyv olvasóinak 75 százaléka bevallotta, hogy fogyókúrás tabletták vagy önsanyargató koplalással próbált meg leadni néhány kilót.

Az egész trilógiát olvasók 65 százaléka hajlamos volt arra, hogy túl sokat igyon (alkalmanként öt vagy több italt, havonta minimum hat alkalommal). 63 százalékuk sokkal kicsapongó lett, és minimum öt szexuális partnere volt.

Bonomi elmondta, hogy nem az volt a célja, hogy a vizsgálatával arra buzdítsa az embereket, hogy többé ne olvassák a trilógiát, hanem arra akarta rávilágítani, hogy a könyvben a nők ellen elkövetett erőszak bemutatása, és az ilyen elnyomó kapcsolat feltétel nélküli elfogadása, gondot jelent.

(Forrás: hazipatika.com)