Kevésbé köztudott, meglepő érdekességek a 70 éves színészről, akit a legtöbben James Bondként ismernek.Brosnan és a Die Hardot rendező John McTiernan közösen indult Hollywoodban: 1999-ben mutatták be a Pierce Brosnan főszereplésével, John McTiernan rendezésében készült A Thomac Crown-ügy remake-jét.

Nem ez volt azonban kettejük első közös filmje, ugyanis az 1986-os A hordán is együtt dolgoztak. A horrorfilm mindkettejük számára mérföldkövet jelentett, ugyanis A horda volt McTiernan első nagyjátékfilmje, míg Borsnan számára az első filmes főszerep.

Az egyik legjobb angol gengszterfilmben debütált a vásznon: A ma napig az egyik legjobb angol gengszterfilmként tartják számon az 1980-as, Bob Hoskins és Helen Mirren főszereplésével készült Hosszú nagypénteket, ami egyben Brosnan legelső filmszerepe volt. A színésznek egyetlen sora sem volt, viszont a film zárójelenetében fegyvert foghatott a főszereplőre.

A tűznyelés majdnem az életébe került: Többek között a tűznyelést is kitanulta Pierce Brosnan, aki fiatalkorában leste el a művészetet egy utcai művésztől. Ezt a tudását például a Remington Steele című, 80-as években futó sikersorozatában is bemutatta, ám ma már hiába is kérnék tőle.

Ennek oka az, hogy 1996-ban, kicsivel az Aranyszem bemutatója után meghívást kapott a Muppet Showba, ahol megkérték, hogy mutasson be valamilyen különleges produkciót. Mivel a színész nem túl jó az éneklésben és a táncban, ezért megemlítette, hogy megtanulta a tűznyelést, amire ráharaptak a producerek.

Ám a fellépés előtt a kellékes mindenképpen azt akarta, hogy a színész ne a saját, hanem a műsor számára biztosítót kellékekkel dolgozzon. Ennek következményeként a speciális keverék felrobbant a mutatvány közben Brosnan szájában, ezért a színész örökre felhagyott a mutatvánnyal.

Néhány órán múlt, hogy végül Timothy Dalton lett a következő Bond Moore után és nem ő: Brosnan már az 1980-as évek közepén esélyes volt arra, hogy ő váltsa Roger Moore-t, ezért amikor a színész az 1985-ös Halálvágta után tényleg otthagyta Bond szerepét, Brosnan számára adott volt a lehetőség.

Ez jól is jött neki, mivel 1986-ban olyan nagyot esett a Remington Steele nézettsége, hogy az NBC elkaszálta négy évad után, így Brosnan szabad lett. Ez azonban nem tartott sokáig, mert a sorozat ismétlései népszerűnek bizonyultak, ráadásul a nézők levekkel bombázták a csatornát, hogy folytassák a szériát, ami végül mégis megkapta az ötödik évados berendelést.

Mivel Brosnant 7 éves szerződés kötötte a sorozathoz, ezért a vissza kellett térnie a szerephez. Annak érdekében, hogy a színésznek meg se forduljon a fejében a szerződésszegés, a csatorna 20 millió dolláros kártérítést helyezett kilátásba.

Brosnan végül alig pár órával a Broccoliékkal való megállapodás előtt tért vissza a Remington Steele-hez, az új James Bond pedig így a második számú jelölt, Timothy Dalton lett.

Minden Bond-filmje után kapott egy-egy autót, melyek közül egyik egy tűzeset martaléka lett: A busás fizetés mellett még egy-egy autót is kapott a négy Bond-film után Bosnan. Az eső három alkotás után egy-egy BMW-vel, a negyedik után egy Aston Martinnal lett gazdagabb.

2015 júliusában azonban tűz ütött ki Bosnan malibui otthonában, ahol szerencsére senki sem sérült meg, viszont közel egymillió dolláros kár keletkezett, ráadásul az ezüstszürke Aston Martinból is csak a két, egyedi rendszámtábla maradt meg.

Már a 80-as években őt szemelték ki a következő Bondnak: Pierce Brosnan már a 80-as évek elején esélyes volt James Bond szerepére, ugyanis akkoriban Roger Moore folyton ott akarta hagyni a 007-es ügynök szerepét, ezért Broccoliék rákényszerültek, hogy állandóan azon törjék a fejüket, hogy ki legyen a következő Bond.

Emiatt Brosnan már az 1983-as Polipka kapcsán elment a londoni meghallgatásra, ám végül Mooore mégis vállalta a szerepet, Brosnan pedig időközben elköteleződött a Remington Steele című sorozathoz, ami ismertséget hozott neki.

A következő években már nemcsak a producerek, hanem a nagyközönség is úgy gondolta, hogy a színész remek Bond lenne, mivel a Remington Steele főszereplőjeként is magában hordozta a 007-es ügynök stílusát és az eleganciáját.

Amikor a Polipka premierje után Moore ismét az távozásáról beszélt, akkor a US Magazine felmérést készített, hogy az olvasói kit látnának szívesen Bond szerepében. Brosnan a szavazatok 46%-át kapta, amivel elsöprő győzelmet aratott, hiszen a második helyzet csak 11%-ot szerzett.

(Forrás: hu.ign.com)